bezár
 

zene

2018. 11. 09.
Pannon Filharmonikusok Giovanni Guzzo és Howard Williams közreműködésével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pannon Filharmonikusok Giovanni Guzzo és Howard Williams közreműködésével A Pannon Filharmonikusok hangversenyének változatosan összeállított programja az őszi természet gazdag színvilágát idézi meg a Kodály Központban. A november 15-i koncerten az amerikai Bernstein és az angol Elgar művei szólalnak meg, melyek közül az elsőt a francia Voltaire németföldön játszódó műve, a másodikat az antik görög Platón alkotása inspirálta, míg a harmadik egy angol uralkodó emlékére íródott. Mindez a neves venezuelai szólista, Giovanni Guzzo és a nagyszerű angol karmester, Howard Williams tolmácsolásában adja elő Pécs szimfonikus zenekara. 

A koncert első felében Leonard Bernstein két művét hallhatja a közönség. Elsőként a Candide nyitány csendül fel, melyet egy rendkívül nehéz szólómű követ: Szerenád – Platón: A lakoma című műve nyomán. Ebben a darabban a venezuelai szólista a hegedű szívhez szóló hangján ad szerenádot a közönségnek, mely az est felejthetetlen élményének ígérkezik. Guzzo fiatal kora ellenére a zenei pályán már komoly nevet vívott ki magának, jelenleg a Londoni Királyi Zeneakadémia professzora.

„Bernstein Szerenádja a 20. század mesterművei közé tartozik. Bernstein maga is egy igazi forradalmi zeneszerző volt, bár legtöbben híres karmesterként vagy zongoristaként ismerik. Képes volt kombinálni a kor különböző zenei irányzatait, ennek a darabnak valamennyi tételében gyakran hallani jazz vagy blues ritmusokat a klasszikus struktúrába rejtve. A darab, Platón híres műve alapján íródott, melyben egy vacsora után, 5 filozófus vitatja meg mi is „valójában” a szeretet.  Fantasztikus, ahogy Bernstein zenére fordítva ábrázolja a filozófusok meglátásait és érzéseit.” – nyilatkozta a művel kapcsolatban a hegedűművész.

A hangverseny második felében Edward Elgar II. szimfóniáját adja el a Pannon Filharmonikusok, mely angol mű a tiszteletadás jele a zenekar részéről a koncert karmesterének. Howard Williams számos alkalommal vezényelt kortárs magyar műveket, így a magyar zene érdekében külföldön végzett szolgálataiért Artisjus-díjjal jutalmazták és 1997-ben Bartók Érdemérmet kapott.

A brit dirigens a koncert kapcsán két számára is jelentős eseményt emelt ki: „A november 15-i koncertprogrammal két százéves évfordulóról emlékezünk meg. Az első, Leonard Bernstein születésének évfordulója, aki egész egyszerűen a 20. század egyik legtehetségesebb zenésze. (…) A másik százéves évforduló az I. világháború vége. A nyugati világ jelentős részében, a világháború radikális társadalmi változásokat eredményezett.  Míg sokan úgy vélik, hogy a dolgok jobbra fordultak, a költők, de különösen a zeneszerzők azonban igen erősen érzékelték az ártatlanság elvesztését. Elgar II. szimfóniája, bár röviddel a háború előtt íródott, az elvesztendő világ megidézésének jelképévé vált.”

Howard Williams a Pannon Filharmonikusok örökös tagja is egyben. További érdekessége az estének, hogy a koncert során derül fény a zenekar új Örökös tagjának személyére.

A hangverseny 19.00 órakor kezdődik a Kodály Központban.

Kép: Pannon Filharmonikusok

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés