bezár
 

art&design

2018. 11. 25.
A Goethe Intézet és a Modem közös kiállítása nyílt meg Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Goethe Intézet és a Modem közös kiállítása nyílt meg Debrecenben Az egész világra kiterjedő megfigyeléssel, annak szociokulturális hatásaival és az abból fakadó félelmekkel foglalkozik a Goethe Intézet és a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ szombaton nyílt kiállítása. 

Michael Müller-Verweyen, a budapesti Goethe Intézet igazgatója a Global Control and Censorship című kiállítás debreceni megnyitóján elmondta: a tárlat eredetileg az 1989-ben alakult kalsruhei ZKM művészeti és médiaközpont részére készült, és 2015-ben mutatták be. Hozzátette: a Goethe Intézet a nemzetközi kultúrpolitika szemszögéből különösen izgalmasnak találja a kiállítást, ezért, az egyes helyszínekhez igazítva mutatják be a műalkotásokat több közép- és kelet-európai országban, így Magyarországon kívül Lengyelországban, Litvániában, Lettországban, Szlovákiában és Csehországban.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere kiemelte: a kiállítás a modern kor egyik fontos problémáját járja körül, így nem is lehetett kérdéses, hogy a tárlatnak Debrecenben a Modem ad otthont. Hangsúlyozta: a művészeti központ programjaiban az utóbbi időszakban markánsan kirajzolódik egy új, sajátos irány, amelynek koncepciójában kiemelt szerepe van a friss, kritikai szemléletnek, a kelet-európai sajátosságoknak és a kelet-közép-európai identitáskeresésnek.

A kiállítást megnyitó Peternák Miklós művészettörténész többek között arról beszélt, hogy a tárlat a hazai közönség számára is érzéki közelségbe hozza ezt a kivételesen fontos témát. Hozzátette: a globalizálódott emberiség legnagyobb problémája jelenleg a klímaváltozás, de ezzel komoly versenyben áll a mikroklíma helyzete, vagyis az egyén, a privát lét kondíciói és a hatalom közvetlenül szintén nehezen érzékelhető konfliktusa.

A tárlaton csaknem 30 művész, többek között a német Frédéric Krauke, a holland Ruben Pater, a görög Virginia Mastrogiannaki és Mátrai Erik munkáit nézhetik meg az érdeklődők. A kiállítás, amelynek kurátora Nolasco-Rózsás Lívia és Bernhard Serexhe, január 20-ig látható a debreceni Modemben.

Kép: MTI/Czeglédi Zsolt

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban
art&design

Emlékekből konstruált identitás Emlékekből konstruált identitás
Vajon mi jár a fejükben? - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.
art&design

Kell egy kis összhang Kell egy kis összhang
Külön ter(m)ek: Bojti András, Naomi Devil, Horváth Éva Mónika, Milorad Krstić, Németh Marcell, Richter Sára, Szabó Ábel kiállítása - Bojti András: Más világ
art&design

Testhatárok Testhatárok
Vékony Dorottya Átlagos eltérés című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Kemény Lili: B monitor című darabja az Ódry Színpadon
film

Én vagyok Vasember Én vagyok Vasember
Bosszúállók: Végjáték
Justin Baldoni: Két lépés távolság


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés