bezár
 

irodalom

2018. 11. 26.
Kihirdették a váci Kaleidoszkóp VersFesztivál nyerteseit
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kihirdették a váci Kaleidoszkóp VersFesztivál nyerteseit Hunyadkürti György, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze kapta a színészi díjat, versszínházi kategóriában Borbély Sándort (Karinthy Színház: Az apostol) díjazták a vasárnap véget ért váci Kaleidoszkóp VersFesztiválon.

A 18. alkalommal megrendezett eseményen négy nap alatt 138 egyéni előadó, társulat, zenekar és filmes alkotó vonult fel – közölték a szervezők az MTI-vel.

Hunyadkürti György A nagybőgő című tragikomédiában nyújtott alakításért kapott színészi Kaleidoszkóp-díjat (az előadást Sarkadi Kiss János rendezte). A Pécsről érkező Füleki Panka versmondás, a budapesti Starkné Nagy Jusztina versfilm kategóriában érdemelte ki a fődíjat.

Versszínházi kategóriában a Karinthy Színház korábbi előadásának felújított változata, Petőfi Sándor Az apostol című produkciójáért ítélte oda a zsűri a Kaleidoszkóp fődíjat Borbély Sándor színművésznek. A fődíj részeként többek között Debreczeny Zoltán A harmadik hexamater című alkotását is átvehette a színész, amit a képzőművész maga ajánlott fel.

Juniorként KaleidoszKópé díjat kapott Tőke Domonkos (Nyúl). Különdíjban részesült a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Arany-metszés című előadása Rák Zoltán rendezésében, valamint a felvidékről, Hetényből érkezett Csavar Színház Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című művének színpadra állításáért. Verszene kategóriában különdíjas lett Bartolf Zsuzsanna (Budakalász) és Rauscher Géza (Veszprém), jutalmat vett át Németh Viktor (Budapest) és Kocsis György (Vác).

Versfilmjéért kapott különdíjat Fitos Réka (Eger), Ledő Barnabás (Budapest), az Északi Támpont Egyesület (Nagykanizsa) és a Szolnok Televízió részéről Angyal Virág, versszínházi előadásáért Gáspár Sándor (Pócsmegyer). Versmondóként Dobosné Pecznyik Ibolya (Monor), Ledő Barnabás, Péter Lea (Szeged), Fábry István (Balassagyarmat), Szép Hanna (Mohács) és Kerékgyártó Viktória (Budapest).

A hivatásos és az amatőr versenyzők külön kategóriában versenyeztek. A zsűri elnöke Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke volt, a grémiumban szerepelt Bagossy László rendező-tanár, Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színművész énekese, Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, dramaturg, Takács Bence előadóművész, televíziós szakember, és Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője.

A rendezvény a kaposvári Csiky Gergely Színház tragikomédiájával ért véget. A négy napon át tartó versenyprogramban színházi előadásokat, koncerteket, filmeket és versmondást nézhetett, hallgathatott a közönség, a főszervező Magyar Versmondók Egyesülete a Váci Dunakanyar Színház mellett a Rubra Art Lounge-ban is tartott programokat.

Új elem volt a gasztroszínházi forma, amelynek révén a költők által megírt művekben szereplő ételeket meg is kóstolhatták a nézők a színház közelében lévő étteremben.

Kaleidoszkóp VersFesztivál, amely Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, sok nézőt vonzott. Teltházzal futott a Soproni Petőfi Színház Jelenetek egy házasságból előadása, a Csavar Színház Jóka ördöge, a Turay Ida Színház Zita című történelmi játéka, a kaposvári Csiky Gergely Színház A nagybőgő című monodrámája, a Kiss Kata zenekar Magyarból jeles és a Kávészünet zenekar Csonka vers, avagy Anyám tyúkja megy a levesbe koncertje, akárcsak a versfilmek vetítése.

A díjakat Lutter Imre fesztiváligazgató, Kis Domonkos Márk színházigazgató, Kató Hajnalka korábbi Kaleidoszkóp-díjas és a zsűri tagjai adták át a Váci Dunakanyar Színházban.

A rendezvény fővédnöke Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, védnöke Rétvári Bence miniszterhelyettes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, igazgatója Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, házigazdája Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója. A VersFesztivál társszervezője az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület volt.

Kép: Versfesztivál hivatalos honlapja

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

irodalom

Diverz megoldások közelképekre Diverz megoldások közelképekre
Pungor András, A hetedik nap a papáé, Budapest, Scolar Kiadó, 2019
26. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztivál, Gyerek(b)irodalom

Más művészeti ágakról

Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk
About Me – a hetedik lemez
Justin Baldoni: Két lépés távolság
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés