bezár
 

irodalom

2019. 01. 29.
Közös Ady-programok Debrecenben és Nagyváradon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közös Ady-programok Debrecenben és Nagyváradon Közös programokkal emlékezik Debrecen és Nagyvárad a 100 éve elhunyt Ady Endrére – jelentették be hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere kiemelte: Ady Endre életműve megkerülhetetlen, olyan gondolatokat fogalmazott meg a magyarságról, a hazaszeretetről, a vallásról és a szerelemről, amelyek akkor újdonságnak számítottak, és száz év elteltével is fontos mondanivalót hordoznak. Hozzátette: Ady Endre életében meghatározó szerepet töltött be a két város, hiszen Debrecenben volt joghallgató, és Nagyváradon teljesedett ki költői, művészi pályája. Felidézte, hogy Debrecen és Nagyvárad 2014-ben kötött együttműködési megállapodást intézményeik kulturális rendezvényeinek összehangolására, ennek jegyében szerveznek megemlékezéseket a költő halálának századik évfordulója alkalmából is.

Szabó József, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének alelnöke hangsúlyozta: a programsorozattal szeretnének minél több embert megszólítani, céljuk az Ady-kultusz továbbvitele. Kovács Béla Lóránt, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója elmondta: az évfordulóra olyan helytörténeti sétákkal, előadásokkal emlékeznek, amelyek bemutatják Ady Debrecenhez és Nagyváradhoz fűződő kapcsolatát. Idén a város irodalmi nagyrendezvényei közül kettő középpontjába is Ady életét állítják, a költészeti fesztiválon és az ünnepi könyvhéten is hangsúlyosan jelenik meg a költő munkássága – fűzte hozzá.

Angi János, a debreceni Déri Múzeum igazgatója jelezte: az általános iskolák felső tagozatos osztályainak és a gimnazistáknak játékos múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak, az egyetemistákat Debrecenben és Nagyváradon is irodalmi sétára, színházi előadásokra invitálják majd. Közéleti személyiségek, színművészek, egyetemi tanárok közreműködésével Ady és én címmel előadássorozatot is szerveznek.

Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója kiemelte: a teátrum az évfordulóra egyebek mellett irodalmi sétákkal, felolvasószínházi előadásokkal készül. 

Türk László, a Debreceni Ady Endre Gimnázium igazgatója elmondta, hogy az ország valamennyi középfokú intézménye csatlakozott ahhoz az kezdeményezésükhöz, amellyel kedden az online térben emlékeznek Ady Endrére. Zalaegerszegtől Budapestig, Ráckevétől Nagyváradig versekkel, felolvasásokkal, kiállítással tisztelegnek a költőóriás előtt.

Vad Márta, a nagyváradi Ady Endre Líceum igazgatója elmondta: 100 nap, 100 vers címmel már elindították azt a sorozatot, amelynek keretében minden nap felkerül az iskola honlapjára egy Ady-vers. Ugyancsak Ady korát idézik meg azzal a kiállítással, amelyet százéves tárgyakból rendeznek, de közös versmondásra is hívják az erdélyi, Ady nevét viselő oktatási intézményeket, a programsorozat zárásaként pedig novemberben tartják a 16. Partiumi Ady Endre Szavalóversenyt. 

Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője hangsúlyozta: idén a folyóirat minden hónapban foglalkozik Ady életével, és drámaíróversenyt is hirdetnek. Májusra pedig szeretnék megjelentetni az első teljes Ady-életrajzot, amely 3 kötetben, mintegy 1200 oldalon mutatja be a költő életét. 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

irodalom

Két kérdés József Attila tanulmányai kapcsán Két kérdés József Attila tanulmányai kapcsán
József Attila összes tanulmánya és cikke, 1930-1937. Szerkesztette Tverdota György és Veres András, sajtó alá rendezte Sárközi Éva. L’Harmattan, 2018
irodalom

Tollforgatók az Óvóhelyen Tollforgatók az Óvóhelyen
Ilyen volt a JAK Nyitott Irodalmi Prózaműhelyének bemutatkozása
irodalom

Sajátos növényvilág tenyészik itt Sajátos növényvilág tenyészik itt
Prae20, Szimpla, 2019., február 22.
irodalom

Az Iskola a határon 60 éve Az Iskola a határon 60 éve
Fűzfa Balázs válaszol

Más művészeti ágakról

Pinter-darab a Radnóti Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
A MI kapcsolata a művészetekkel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés