bezár
 

színház

2019. 03. 01.
Szegeden a Rekamié kamaraszínházi fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szegeden a Rekamié kamaraszínházi fesztivál Áprilisban rendezi meg megújult regionális kamaraszínházi fesztiválját Rekamié címmel a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség hat nap alatt hat társulat produkcióját láthatja.

Barnák László főigazgató a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy április 8-13. között határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait mutatják be a szegedi Kisszínházban.

Szkéné színház

A színész-rendező kifejtette, a magyar kultúra határokon átívelő kincs. Bár több fesztivál is lehetőséget kínál a közönségnek arra, hogy megismerkedjen a határon túli magyar társulatok előadásaival, van még hely ezen a terepen, a Rekamié új színfolt lehet a hazai színházi palettán.

A nyitóelőadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Az ördög próbája című produkciója lesz. Másnap Schilling Árpád és Láng Annamária Exit című darabját láthatja a közönség a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.

A jugoszláv posztmodern egyik legfontosabb képviselője, Danilo Kis novellája alapján készült az Újvidéki Színházban a Borisz Davidovics síremléke című darab. Az Alekszandar Popovszki rendezte produkciót számos fesztiválon díjazták. A Zentai Magyar Kamaraszínház Molnár Ferenc örök érvényű klasszikusát, a Liliomot hozza el a fesztiválra, az izgalmas formanyelvű előadást Mészáros Tibor rendezte. A házigazda Szegedi Nemzeti Színház Závada Pál Az utolsó üzlet című produkciójával szerepel a fesztiválon, a drámát ősbemutatóként Lukáts Andor állította színpadra tavaly ősszel. A záró produkció Heltai Jenő Naftalin című komédiája lesz, melyet Novák Eszter rendezett a Nagyváradi Szigligeti Színházban.

Kísérőprogramként a fesztivál minden előadást követően közönségtalálkozót szervez az alkotókkal.

Kép forrása: 7ora7.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés