bezár
 

színház

2019. 03. 04.
MOST FESZT 2019
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
MOST FESZT 2019 2019-ben a Jászai Mari Színház – a Tatabányai Tavaszi Fesztivál keretén belül – 5. alkalommal rendezi meg MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST FESZT-et. A seregszemle (március 20. és 24. között) elsődleges célkitűzése, hogy egy tematikáját tekintve egyedülálló fesztivál keretén belül mutassa be a vidéki, a határon túli és a független társulatok által létrehozott monodráma és stúdiószínházi előadások legjavát.

Az idei fesztivál 4 monodrámát és 6 stúdiószínházi előadást – ezek között 1 versenyen kívüli előadást – felvonultató programjával kapcsolatban Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója elmondta: „A MOST FESZT öt éve számomra a Jászai Mari Színház legnagyobb sikerei közé tartozik. Aki figyelemmel kísérte az alapítás óta eltelt időszakot, azt hiszem, megerősíthet abban, hogy a MOST FESZT mind a közönség, mind pedig a színházi szakma körében figyelemre méltó utat járt be. Ezt a fesztivált elsősorban azért találtuk ki és hívtuk életre, hogy a Jászai Mari Színház lehetőségeit, adottságait figyelembe véve a monodráma műfaját és a stúdiószínházi formát felhasználva teremtsünk találkozási pontot a nézők és a színház között. Büszke vagyok arra a munkára, amit a Jászai Mari Színház közössége beletett ebbe a fesztiválba, nagyon örülök annak, hogy egyértelműen megerősödött az a közönségbázis, aki nem csak a Jászait, de ezen belül a fesztivált is szereti és hihetetlen nyitottsággal, érzékenységgel fordul a MOST FESZT által képviselt értékek felé. Ugyanakkor külön öröm számomra, hogy az idei fesztiválra jelölt 70 előadás minőségében és számában egyaránt mutatja honnan hová jutott el a MOST FESZT a színházi szakmán belül. Jóleső érzés, hogy a legkülönfélébb alkotóközösségek – határon innen és túl – számon tartják a fesztivált és respektálják az azon való bemutatkozás lehetőségét. Bizonyára mindez hozzájárult ahhoz, hogy 2018 novemberében a MOST FESZT felvételt nyert a Magyar Fesztivál Szövetség minősített fesztiváljai közé.

Szkéné színház

Cím nélkül, A Mentőcsónak Egység - STEREO AKT előadása

A fesztiválprogram összeállításakor természetesen minden évben fontos számunkra, hogy az előadások formavilága, mondanivalója vagy éppen a felhasznált szövegek, drámaadaptációk tekintetében olyan értékeket, különlegességeket mutassunk be, melyek újdonságnak számítanak a fesztiválközönség számára. Ennek szellemében láthatnak a nézők az idei évben két Woyzeck előadást. A Büchner-dráma olvasatának egyik lehetséges formáját monodrámaként az Újvidéki Színház, ettől eltérő hangsúlyokkal, stúdiószínházi előadásként pedig a Szkéné hozza el Tatabányára. Az eddigi fesztiválok előadásaiban a báb mint eszköz, kellék, de leginkább partner nem igazán jutott szerephez. Nagyon örülök annak, hogy az Alaine – Ideje a meghalásnak című felnőtteknek készült bábelőadással ez a kifejezési forma is felkerül a MOST FESZT palettájára. A fesztiválon megjelenő produkciók kiválasztásakor nagyon fontos szempont az is, hogy húsbavágó társadalmi kérdéseket vessenek fel. Ezen az „érzékenyítő” vonalon haladva, a Cím nélkül, „hajlék-kaland-játék” interaktív formában, a közönség aktív közreműködésével világít rá a hajléktalanság problémájára, reményeim szerint mind a témafelvetés, mind a megvalósítási forma okán komolyan elgondolkodtatva a nézőket. Szintén újdonságnak számít, hogy a játék helyszínéül a közönség előtt eddig még soha meg nem nyitott tánctermünket használjuk majd. A Kubiszyn Viktor műve nyomán készült Drognapló már címében egyértelműsíti azt a témakört, amit körüljár. A gyergyószentmiklósi előadás pedig művészi értelemben véve is kivételes formában szolgálja azt a célt, amire egy, többek között a drog prevenció kérdését szem előtt tartó előadás vállalkozhat. Elengedhetetlennek érzem, hogy egy színházi fesztivál kiemelt helyen kezelje a legfiatalabb, pályájuk elején álló vagy hivatalosan azt még el sem kezdő művészek előadásait. A Kaposvári Egyetem Részegek című stúdióelőadása olyan művészi színvonalat képvisel, ami kihagyhatatlanná tette a produkciót az idei fesztiválprogramból.

Március 24-én, az utolsó előadást követően már elmondhatjuk, rengeteg gyönyörű élménnyel, emberi és szakmai találkozások tucatjával, számunkra, szervezők számára nem kevés tapasztalattal eltelt öt év, reményeim szerint, csak az első öt a MOST FESZT életében, amit – és ezt tiszta szívből kívánom a nézőknek, alkotóknak és magunknak egyaránt – a második öt követ majd…”

Woyzeck, A Szkéné Színház Staféta-nyertes előadása

A szervezők a fesztivál öt napja alatt, a hagyományoknak megfelelően nem csak az előadásokkal várják a közönséget. A nézők az előadások között az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ, az előadások után pedig az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ című nyitott programokon vehetnek részt. Az ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS keretében az érdeklődők az elmúlt négy év fesztiválelőadásairól és díjazott produkcióiról láthatnak fényképeket a színház előcsarnokában, nézőtéri büféjében és Kamaraszínházában. Az ITT ÉS MOST KONCERT március 23-án Ferenczi György és az 1sö Pesti Rackák fellépésével kerül megrendezésre.

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2019 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérettethetik meg magukat. A háromtagú zsűriben Gyarmati Kata dramaturg, Molnár Piroska színművész és Török Ákos újságíró, a Deszkavízió szerkesztője foglalnak helyet. A fesztivál előadásai között a legjobb monodráma előadás és a legjobb stúdiószínházi előadás díjai, továbbá a legjobb alakítás különdíja és az MMA különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért kerül átadásra. A fesztivál közönségzsűrije szintén díjat oszt a MOST FESZT 2019-en.

További fesztiválinformációk a mostfeszt.hu és a jaszaiszinhaz.hu oldalakon érhetők el.

Fotók: mostfeszt.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

A halál geometriája A halál geometriája
Enyedi Éva: Lear halála – a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Játékszínben
színház

Ember szeme nem hallott olyat, ember füle nem látott olyat Ember szeme nem hallott olyat, ember füle nem látott olyat
Szentivánéji álom a Szegedi Nemzeti Színházban
A 3G Színház Öröm és boldogság-előadása a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban
art&design

Egy száz százalékosan magyar kiállítás Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Nemzetközi irodalmi díjak
Adam McKay: Alelnök


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés