bezár
 

zene

2019. 03. 19.
Ifjúsági dzsessztábort szerveznek Salgótarjánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ifjúsági dzsessztábort szerveznek Salgótarjánban A Nemzetközi Dixieland Fesztivál eseményeihez kapcsolódva idén is megrendezik Salgótarjánban az ifjúsági dzsessztábort, amelybe 13-25 év közötti fiatalok jelentkezhetnek.

Gyetvainé Szorcsik Angéla táborvezető, a Lélekpendítők Társasága elnöke elmondta: április 23. és 27. között immár ötödik alkalommal zajlik majd a tábor Somoskőújfalun. Gyárfás István, Winand Gábor és Csík Adolf művésztanárokat, előadóművészeket kérték fel oktatóknak, és bíznak benne, hogy a magyar dzsessz kiválóságaival való együtt zenélés felejthetetlen élményt és tanulási lehetőséget biztosít a tábor résztvevői számára.

Klasszikus kedvencek 2018.

A táborba 13-25 éves fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a dzsessz iránt, énekelnek vagy jól játszanak hangszeren, illetve állami vagy alapítványi művészetoktatási intézményben tanulnak. Várják határon túli magyar fiatalok jelentkezését is.

A salgótarjáni Tavaszi Fesztivál keretében április 25-től rendezik meg a 35. Nemzetközi Dixieland Fesztivált, amelyen a dzsessztábor hallgatói egy órás koncertet adhatnak majd 27-én. A táborvezető elmondta azt is, hogy az NKA Közművelődés Kollégiumának, a Salgótarjáni Rendezvényszervező- és Médiaközpont Nonprofit Kft., valamint Salgótarján megyei jogú város önkormányzata anyagi támogatásának köszönhetően a tábori részvétel térítésmentes lesz.

Kép: www.pixabay.com

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Ivan & The Parazol lemezbemutató koncert, Akvárium Klub, 2019. 05. 03.
zene

Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné
2019. március 29. (péntek), 19.00, Pécs-Lauber Dezső Sportcsarnok
Felismeréstől a hangkeltésig
Slayer, Final World Tour, Bécs, Wiener Stadthalle, 2018. november 23.

Más művészeti ágakról

színház

Testvérek között Testvérek között
Tisztasági festés - a Stereo Akt előadása a Trafóban
építészet

Hatalmas méhkaptárra emlékeztető építmény New Yorkban
Thomas Heatherwick nagyot álmodott
Justin Baldoni: Két lépés távolság


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés