bezár
 

színház

2019. 03. 27.
Színházi világnap: szakmai díjakat ítéltek oda
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A színházi világnap alkalmából idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat és a Soós Imre-díjat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat.

A MASZK Országos Színészegyesület és a kulturális tárca által alapított Gobbi Hilda-életműdíjat az idén Baranyi László, a József Attila Színház színművésze veheti át - közölte a MASZK Országos Színészegyesület az MTI-vel.

Szkéné színház

A pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjat Menczel Andrea, a Szegedi Nemzeti Színház művésze és Csapó Attila, a Vígszínház társulatának tagja nyerte el.

Az elismeréseket a díjazottaknak egy általuk játszott előadás után a színpadon adják át.

A színházi világnap alkalmából a Hevesi Sándor-díjat, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának elismerését is odaítélték.

A Hevesi Sándor-díjjal Angelus Iván táncos, táncpedagógus, koreográfus, Kulcsár Edit dramaturg, kulturális menedzser és Szabó K. István rendező munkáját ismerték el.

A Hevesi Sándor-díjat az ITI Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért. A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet 1961-es bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot, és számos színészi-színházi kitüntetést is átadnak.

Az idei színházi világnapon Carlos Celdrán kubai rendező, író, színház igazgató üzenetét olvassák fel az előadások előtt a színházakban.

fotók: 1| 2 | 3 | 4

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés