bezár
 

színház

2019. 04. 03.
Szegeden rendez Alföldi Róbert
Mihail Bulgakov: Moliere, avagy az álszentek összeesküvése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szegeden rendez Alföldi Róbert Az olvasópróbával kezdetét vette Mihail Bulgakov Moliere, avagy az álszentek összeesküvése című drámájának próbafolyamata. A színművet Alföldi Róbert rendezi, előbemutatójára május 17-én kerül sor a Nagyszínházban.

Alföldi Róbert rendező elmondta, régebben rendezett már Szegeden prózát és operát is, szinte mindenkit ismer a stábból, az utóbbi időben azonban nem dolgozott ekkora színházban, sokszereplős darabot, tömegjeleneteket rendezni ráadásul nehéz feladat. A mű leegyszerűsítve a hatalom és a művészet viszonyát járja körül, azt feszegeti, hogy össze lehet-e, illetve össze kell-e békíteni a művészetet a mindenkori hatalommal.

Szkéné színház

Kitért arra is, hogy a témához képest a történet a szó nemes és klasszikus értelmében meseszerűen van megírva, a rendezésben azonban a nagyon erős vázra helyezi a hangsúlyt, a maga egyszerűségében ábrázolja a történetet. Olyan közeget szeretne teremteni a darabban, amely ábrázolja a szereplők állandó, ösztönös szorongását, a létezés görcsösségét, hiszen amiről a mindennapokban csak halkan, óvatosan beszélnek, az a színpadon direkten, hangosan is ábrázolható.

Alföldi Róbert a Moliere, avagy az álszentek összeesküvése című előadás olvasópróbáján.

A mű eredetileg rengeteg helyszínen játszódik, ezért Kálmán Eszter látványtervező egyszerű, letisztult díszletek segítségével egy olyan teret álmodott meg, amely sokféleképpen értelmezhető és használható, megmutatja az élet feldaraboltságát. Az idő múlását a jelmezek érzékeltetik, erős, élénk színekkel jelölik a karaktereket, hogy a színészre fókuszálják a figyelmet.

Moliere, avagy az álszentek összeesküvése című előadás olvasópróbája.

Az idei évadban mindössze két alkalommal, május 17-én és 18-án láthatja a szegedi közönség a produkciót, a további előadásokra szeptemberig várni kell. Jegyvásárlásra a színház jegyirodájában (Stefánia 6.) és a www.szinhaz.szeged.hu weboldalon van lehetőség.

Moliere, avagy az álszentek összeesküvése című előadás olvasópróbája.

Moliere, avagy az álszentek összeesküvése című előadás olvasópróbája.

További információk a www.szinhaz.szeged.hu oldalon érhetők el.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

John a Latinovitsban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés