bezár
 

gyerek

2019. 04. 15.
Kiosztották a 2019-es Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál díjait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiosztották a 2019-es Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál díjait Átadták az idei Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál díjait. A Cigánymesék sorozat Hogyan lett az ember című epizódja, a Kicsi csípős és a Szivárvány gyerekek - Elika Portréja című film nyerte a szakmai zsűri elismerését, az Európai Gyerekfilm Szövetség díját Az én címkém című alkotásnak ítélték.

Az egyetlen hazai gyerekeknek szóló filmfesztivál április 12. és 14. között zajlott a fővárosi Akvárium Klubban. A fesztivál versenyprogramjában a közönség péntektől vasárnapig a világ minden tájáról érkező, összesen 50 gyereknek szóló animációs-, dokumentum- és élőszereplős kisfilmmel találkozhatott.

A legjobb filmeknek járó Arany Mókus díjakról a szakmai zsűri döntött, továbbá díjat osztottak az Európai Gyerekfilm Szövetség (ECFA) képviselői, a fesztivál fődíjasát, az NMHH által támogatott Legjobb Magyar Gyerekfilm díjazottját pedig a gyerekzsűri választotta ki. A díjakat vasárnap délután adták át. Az animációs kategóriában Horváth Mária Cigánymesék sorozatának Hogyan lett az ember című epizódját választotta győztesnek a szakmai zsűri. A Kecskemétfilm gyártásában készült sorozat a Magyar Népmesék mintájára cigány népmeséket dolgoz fel. A legjobb élőszereplős kisfilm díját Jurdi Leila, a Színház-és Filmművészeti Egyetem filmrendező mesterszakos hallgatója vehette át Kicsi csípős című alkotásáért, amely egy kínai kislány és egy magyar kisfiú titkos barátságról mesél. A legjobb dokumentumfilm díját a Rainbow Children - Portrait of Elika (Szivárvány gyerekek - Elika Portréja) című film nyerte, ami egy belga-iráni kislányt mutat be. A film Iránban élő rendezője, Maryam Bayani videóüzenetben köszönte meg a díjat. Az Európai Gyerekfilm Szövetség zsűrije egy belga stop-motion animációs kisfilmet, a My Label-t (Az én címkém) díjazta. Az ECFA-díj által Janne Janssens alkotása előtt megnyílt az út az Európai Filmdíj-jelölés felé is. A Legjobb Magyar Gyerekfilmnek a gyerekzsűri az Átjáró Másvárosba című animációs sorozat második epizódját, a Szkriptum című alkotást választotta. Gelley Bálint animációs rendező a díj mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által felajánlott 500 ezer forintos díjazásban is részesült.

A szakmai zsűri tagja Kerekes Vica színésznő, Patrovits Tamás animációs rendező, Zurbó Dorottya filmrendező, Haragonics Sára filmrendező, Varga Ferenc újságíró, Gacs Réka animációs rendező, Cecília Bandeira filmrendező, valamint nemzetközi fesztivál vezetők, Felix Vanginderhuysen (ECFA), Erik Tijman (Cinekid) és Judita Soukupová (Juniorfest) volt.

A rövidfilmes versenyprogram mellett először volt látható a Keménykalap és krumpliorr című film restaurált változata, premier előtt mutatkozott be a Vízipók-csodapók mozifilm digitálisan felújított verziója, valamint a Macskafogó és a Lengemesék 2. is szerepelt a fesztivál műsorán. Az idei rendezvényen szakmai programok is helyet kaptak. A Magyar Nemzeti Filmalap Fast Forward Programjával közösen szervezett Mitől lesz sikeres egy gyerekfilm? című előadáson Erik Tijman és Felix Vanginderhuysen osztották meg tapasztalataikat az európai gyerekfilmek gyártásáról, fesztiváloztatásáról és forgalmazásáról. Az Írók + Filmesek címmel meghirdetett találkozón a legnépszerűbb hazai gyerekkönyvek szerzői mutatták be adaptációra váró műveiket a filmes szakemberekből álló közönségnek.

Fotó: kidfilmfestival.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk
gyerek

Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban
Élménytúra a Szépművészeti Múzeumban

Más művészeti ágakról

irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés