bezár
 

színház

2019. 04. 16.
Bodrogi Gyula 85 éves
Gálaműsorral köszöntötték a 85 éves színművészt a Nemzeti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bodrogi Gyula 85 éves Családtagok, barátok és pályatársak gálaműsorral köszöntették Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt, a nemzet színészét 85. születésnapján, hétfőn este Budapesten a Nemzeti Színházban.

Az ünnepségen fellépett a Nemzeti Színház Színészzenekara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Dolly és zenésztársai, a Magyar Vadászkürt Egylet, a Nemzeti Színház társulata és munkatársai, valamint a József Attila Színház művészei.

Szkéné színház

Tarlós István főpolgármester köszöntőjében korszakos színésznek nevezte Bodrogi Gyulát, aki maradandóan gazdag életművet hozott létre, a színház mellett több tucat filmben bizonyította tehetségét. Bodrogi Gyulát "színházi szerepeinek, filmes játékának, szinkronhangjának köszönhetően az egész ország szereti" - mondta. A főpolgármester hangsúlyozta: "Bodrogi Gyula életművével generációknak teremtett felbecsülhetetlen értékű, egyedi és szerethető világot. Évtizedek óta beleteszi lelkét az alakításaiba, szinte belehal a szerepeibe, így váltva ki átélhető érzelmet a közönségből". Feledhetetlen alakítások kötődnek a nevéhez: játszott többek között A szókimondó asszonyságban, az Imádok férjhez menni, A kaktusz virága, a Koldusopera című darabokban. A filmvásznon például a Külvárosi legendában, a Hattyúdalban, Húsz órában, a Noszty fiú esete Tóth Marival, valamint a Fuss, hogy utolérjenek című filmekben játszott. Kiemelte, hogy Bodrogi Gyula megjelent Shakespeare, Szophoklész, Madách vagy Bernard Shaw-művek szereplőjeként, ugyanakkor hamar felfedezték komikusi tehetségét is. Muzikalitását, kiváló tánctudását zenés-táncos darabokban is kamatoztathatta. Rendezőként is szívesen nyúlt zenés darabokhoz. Az ünnepségen a főpolgármester arról is beszélt, hogy Bodrogi Gyula "szenvedélyes vadász, aki főzni is szeret, csakúgy mint mesélni".

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Bodrogi Gyula 2003-ban lett a Nemzeti Színház művésze. Ma is aktívan dolgozik, jelenleg nyolc futó darabban játszik. Igazi nagy színésznek nevezte a 85 éves művészt, aki tele van állandó izzással, a színház iránti kíváncsisággal és rajongással.

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés