bezár
 

színház

2019. 05. 07.
Főszerepben a film a József Attila Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Főszerepben a film a József Attila Színházban A filmé a főszerep a József Attila Színház következő évadában; több nagysikerű alkotás színpadi változatát, köztük a Macskafogót, A király beszédét és az Eldorádót tűzik műsorra.

A színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Nemcsák Károly igazgató elmondta: az idei évadban eddig mintegy 400 előadást játszottak, és színházukban 104 ezer nézőt fogadtak.

Szkéné színház

A 2019/20-as évadban szeptember 28-án mutatják be a Ternovszky Béla és Nepp József azonos című animációs filmje alapján készült Macskafogó című produkciót Szente Vajk rendezésében. A király beszéde című darabot Hargitai Iván állítja színpadra, október 5-i premierrel.

A magas szőke + két szőke című film színpadi változatát Magas szőke/ barna férfi felemás. címmel mutatják be december 7-én, Simon Kornél rendezésében. A Bereményi Géza művéből készült Eldorádót 2020. február 8-án tűzik műsorra, Funtek Frigyes rendezésében. Március 21-től szintén Szente Vajk rendezésében láthatja a közönség Patricia Resnick és Dolly Parton 9-től 5-ig című musicaljét.

A stúdiószínpadon A nagy négyes című darabot Csiszár Imre rendezésében november 22-én látható először.

Kép forrása: facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
John a Latinovitsban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés