A relikviabútorok irodalomtörténeti értéke abban áll, hogy íróink, költőink tárgyi környezetét képezték: magukon viselik egykori tulajdonosuk élettörténetét, vallanak anyagi helyzetéről, olykor a szerző stílusát is tükrözik. Felbukkannak az írók naplóiban, leveleiben, de többen verset, sőt novellaciklust is szenteltek berendezési tárgyaiknak.

A bútorok ajándékozás vagy vásárlás útján, igazoló dokumentumok kíséretében kerülnek a múzeum gyűjteményébe, ahol a korábbi használati tárgyak múzeumi tárggyá minősülnek át. Szükség esetén tisztítjuk, restauráljuk, majd speciális körülmények között – meghatározott hőmérsékletű és páratartalmú raktárakban – őrizzük tovább őket. Nyilvántartásba kerülnek, kutathatók lesznek, alkalmanként pedig új kontextusban új jelentéssel felruházva kiállítási tárggyá válnak.

A felsorolás teljességének igénye nélkül: Ady Endre, Déry Tibor, Faludy György, Kaffka Margit, Mészöly Miklós, Petőfi Sándor, Szerb Antal és Tamás Áron magára maradt bútorai a PIM-ben.

A kiállítást Várady Szabolcs költő nyitja meg június 21-én, pénteken a PIM-ben. Közreműködik Für Anikó színművész.

„Odabent a magukra maradt bútorok hideg közönye.”
(Mándy Iván: A bútorok, 1980)

„A szoba várja őket. A háziakat és a vendégeket. Társaság érkezik. … A bútorok derűs várakozása.”
(Mándy Iván: A bútorok, 1980)

„Ha belépsz, még szinte úgy érzed, hogy ők is körülötted vannak, akik ezt a sok asztalt, széket, órát s
tükröt éveken át – kezükkel és lelkükkel – a maguk képére és hasonlóságára formálták át.”
(Kosztolányi Dezső: Nyaraló bútorok, 1908)

„A lakásberendezés divatja, a lakáskultúra nagyon relatív dolog. Az a legfontosabb benne, hogy
először is legyen lakás, továbbá a lakásnak legyen bizonyos kultúrája. Hogy milyen? édes istenem,
valamilyen.” (Nemes Nagy Ágnes: Elvesztett otthonok, 1986)

„Dolgozó-szobája egy egész múzeum tele emléktárgyakkal, ritkaságokkal, becses régiségekkel.” (Törs
Kálmán: Jókai Mór, 1885)

„A fényűzést egyáltalán lenézem és kerülöm. Erre most találkozom a magam életével a nyilvánosság
előtt, mint pazar, irigylésre méltó gazdag valamivel. S ha a fénykép így mutatja, akkor így is van, bár a
fénykép túloz.” (Móricz Zsigmond: Napló, 1934)

Kányádi Sándor: Tárgyak (1967)
"A tárgyak lassan fölveszik
vonásaink, szokásaink.
Hozzánk lényegül ágy és asztal,
bensőnket őrzi, kitapasztal.
Kanál, pohár, villa és csésze
lesz az embernek alkatrésze.
Lassan a testünk oda fárad,
hogy a szék tekint bútorának.
Képek, lemezek, könyvek, szobrok,
féltve őrzött, meghervadt csokrok
szövetkeznek a fallal, s végül
a négy fal, lopva, belénk épül.
Elorozzák tőlünk a vágyat,
megunnak, később ki nem állnak,
zsigereinkkel összejátszva
juttatnak majd egyszál deszkára."
(1967)