bezár
 

film

2019. 07. 12.
Tetőmozi klasszikusokkal a Mammutban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Július 12-én, azaz ma este a Mammut II. tetején indul a Budapest Rooftop Cinema nyolcadik évada. Az új évad és az új helyszín kapcsán különleges promófilmek is készültek, amelyek – hűen a mozi szellemiségéhez – olyan klasszikus filmek ikonikus jeleneteit idézik meg, mint a Ponyvaregény, a Terminátor vagy A Wall Street farkasa. 
Puskás Peti és Kovács Panka színészek barátaik, az ötletgazdák, Tuza Norbert rendező és Szín Róbert operatőr, azaz az InkPanther Productions csapat felkérésére vállalták a szerepet, és szervesen hozzátették ők is a magukét éppúgy a jelenetek tervezésében, mint a vásznon. A spotok aláfestő zenéi IAMYANK jóvoltából hallhatóak, újraértelmezve és a friss spotok hangulatára szabva az eredeti mozimelódiákat.
 
 
A hangrögzítési munkálatokat a Biebersből is ismert Puskás Dániel végezte. A rögtönzött alkotócsapat nagy része már nem először dolgozott együtt ebben a felállásban, így mindössze két nap telt a forgatás megkezdése és a filmek publikálása között, a rendező pedig a narrátori feladatot is ellátta. Ahogy ő jellemezte ezt a tempót: „Ahogy Panka és Peti elkezdtek játszani, rögtön ráéreztek erre a stílusra, és már pontosan tudtuk, hogy mit akarunk látni a vásznon, flow-ba jött mindenki. Úgy éreztük, ütnek a poénok, így azonnal, frissen csomagoltuk is őket.”
 
A Budapest Rooftop Cinema idei szezonja július 12-én indul Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmjével a  Mammut II. tetején – vagy ahogy mostantól nevezik, a Mammuttetőn –, később műsorra kerül A nagy Gatsby, a Szárnyas fejvadász vagy az utóbbi évek egyik legszebb animációja, a Vörös teknős.
 
 
A nyitó esemény Facebook-eventje ezen a linken érhető el.

A részletes programot az érdeklődök megtalálják a Budapest Rooftop Cinema honlapján és Facebook-oldalán.

A Mammuttető és a Mammuttető bár minden nap 17 órakor nyit, a filmeket sötétedéskor kezdik vetíteni.

Forrás: Budapest Rooftop Cinema

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Jon Watts: Pókember: Idegeben
Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről
May el-Toukhy: Szívek királynője

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés