bezár
 

art&design

2019. 07. 22.
Kortárs kiállítás, vásár és társművészeti programok a Balaton északi partján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Resident Art művészeti ügynökség nyári kezdeményezése, a Resident Art GARTEN azzal a céllal jött létre, hogy a Balaton északi partján néhány hétre közel hozza a fiatal kortárs művészetet. Több mint 200 művet bemutató képzőművészeti kiállítás és vásár, mozi, koncertek, beszélgetések, tárlatvezetések várják három héten keresztül az érdeklődőket.

A Resident Art GARTEN Lovason, az Alsóörs és Paloznak között elhelyezkedő kis községben lel otthonra, az eddig is aktív művészeti élettől pezsgő Nagy Gyula Művészeti Alapítvány galériájában. A Resident Art Művészeti Ügynökség a Nagy Gyula Művészeti Alapítvánnyal közösen idén először rendezi meg a GARTEN kortárs művészeti bázist. A rendhagyó, közel ötven művész kétszáz műalkotását bemutató kiállításon és vásáron a kortárs magyar festészet, grafika és fotóművészet legígéretesebb alkotóival ismerkedhet meg a közönség.

A műveket két árkategóriában, 50 ezer és 100 ezer forint értékben kínálják eladásra. A kiállítás mint művészeti vásár új platformot teremt a kortárs művek elérhető áron való megvásárlására. A vásár célja egyfelől, hogy a fiatal művészek pályaindulását segítse, másrészt, hogy a fiatal műkedvelők és vásárlók számára is lehetőséget teremtsen az „art world”-be való belépésre. A rutinos műgyűjtőket kiemelt művek várják és csábítják. Megvásárolhatók lesznek például Fehér László, Wahorn András, drMáriás, efZámbó István, Bernát András, Gábor Áron művei és a francia származású, de Magyarországon élő Ludovic Thiriez alkotásai.

A kiállítás és vásár műtárgyait tárlatvezetéseken sajátos szemszögekből is megismerhetik a látogatók. Műgyűjtők, aukcióvezetők, művészettörténészek és képzőművészek egyaránt szerepelnek a meghívott előadók listáján. Hallható lesz például a két kultúrharcos Winkler Nóra és Topor Tünde interpretálása, de a kortárs művészet kiemelkedő tehetsége és sajátos látásmódú alkotója, Verebics Ágnes is végigvezeti majd az érdeklődőket a kiállítás képein.

Az esemény teljes ideje alatt megtekinthető kiállítás és vásár mellett számos társművészeti program várja a GARTEN közönségét. A pódiumbeszélgetéseken a művészeti világ legizgalmasabb kérdéseiről lesz szó. Bajzáth Sándor addiktológussal, szenvedélybeteg segítővel és Rechnitzer János műgyűjtővel például művészet és szenvedély viszonyáról tartanak beszélgetést. Vendégül látják ezenkívül a helyben alkotó művészeket is: Klimó Károly festőművészt, Fenyvesi Ottó írót és Bojár Iván András művészettörténészt is.

A moziprogramban a művészet világának rejtélyét érintő filmek szerepelnek. A világot megjárt, nagy sikerű magyar animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő mellett megtekinthető lesz a művészet és pénz világáról szóló Senki többet című izgalmas dokumentumfilm is vagy a Cannes-i Arany Pálma-díjas A négyzet című alkotás. A kortárs művészeti világ beavatottjainak Koronczi Endre A szél mögött című, majd' egyórás filozofikus, kísérleti filmjét és Bánki Ákos Tiltott absztraktok dokumentumfilmjét ajánlják a szervezők. A borkóstolók és koncertek alatt pedig nem csak a szem, de a száj és a fül is megkapja, ami neki jár.

Wahorn András és bandája, valamint Magyarország egyik legnagyobb bakelitgyűjtője, Kanada Káosz is zenélni fog. Egyik este az idehaza ritkán játszott DADA költemény, Kurt Schwitteers Ursonate-ja is hallható lesz.

Az Art GARTEN látogatóit szeretettel várja a két szervező: Bánki Ákos képzőművész, kurátor és Schneller János, művészettörténész, kurátor. Lehetőség nyílik interjút készíteni bármelyikőjükkel – Jánossal július 29. után.

Az Resident Art Budapest honlapja, illetve elérhetősége Facebookon és Instagramon.
E-mail: hello@residentart.com

Helyszín:
Resident Art GARTEN
8228 Lovas, Fő utca 12.

Az esemény augusztus 1. és 20. között – hétfő kivételével mindennap 15 órától 22 óráig –, Lovason látogatható. A kiállítás ingyenes, míg a további programokra való belépés ezer forintos támogatói jegyhez kötött.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés