bezár
 

art&design

2019. 08. 13.
A szikrázó város
Hogyan formálta a művészek Párizsról alkotott képét az elektromosság megjelenése?
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Párizs – a fények városa. Az elnevezés nem véletlen, hiszen az utcai világítás elengedhetetlenül hozzá tartozik a francia főváros látképéhez. Mi történik azonban, ha ez megváltozik? A 19. század végén, az elektromosság elterjedésével izzólámpák kezdték el felváltani az ikonikussá vált párizsi gázlámpákat. Sarah Dotson az Artsy-n megjelent cikkében mutatja be, milyen hatással volt a közvilágítás változása a korban ott élő művészek Párizs-képére.

Az utcai fényeket Párizzsal XIV. Lajos egyik rendelete kapcsolta össze – írja Dotson. A Napkirály – Európában elsőként – a közvilágítás bevezetésével igyekezett csökkenteni a bűnözést a fővárosban. Ez nem csak sikeres megoldásnak bizonyult, de a fények városa elnevezést is ez kölcsönözte a 17. századi Párizsnak. Jelentős változás az utcai világításban ezután először a 19. század végén történt, kezdetben a gázlámpák, majd az izzólámpák megjelenésével. A városkép változása pedig – mutat rá a szerző – kiemelt szerepet kapott a századvégi Párizsban élő művészek munkáiban, hiszen ez reprezentálta a kor eszméinek alakulását is.

A 19. század végén, a növekvő gazdagság következtében Párizsban a bővítés és a városiasodás került előtérbe – magyarázza Dotson. A modernizáció főként Haussmann báró tervei köré épült, amelyek a város középkori infrastruktúráját kívánták átalakítani. Ennek részét képezte a gázlámpák elhelyezése is a parkokban és a sugárutak mentén – mutat rá a szerző. Eközben Párizs kulturális központtá is vált, olyannyira, hogy a korabeli művészek életében szinte elengedhetetlen volt a hosszabb vagy rövidebb párizsi tartózkodás, amely során gyakori témává vált a főváros látképének ábrázolása.

A korabeli alkotásokon az egyre növekvő város a fejlődést, valamint a lakosság körében jellemző bőséget és optimizmust is mutatja – írja a szerző. Számos mű szereplőivé válnak a modernizációt szimbolizáló, ikonikussá vált gázlámpák, melyekből 1870-re már 20 766 volt Párizsban. A város 1862-ben kinevezett hivatalos fényképésze, Charles Malville például olyan portrékat is készített, amelyeken ezek a lámpaoszlopok játszották a főszerepet.

Charles Marville: Place de l'Opéra

Charles Marville: Place de l'Opéra, kép: Wikipedia

Dotson Hollis Claysont, az lluminated Paris: Essays on Art and Lighting in the Belle Époque című könyv szerzőjét idézi, aki szerint Malville képein a lámpák antropomorf tulajdonságokkal is bírnak, hiszen ugyanúgy képesek felhívni magukra a nézők figyelmét, mint egy emberi alak. Clayson szerint azonban a lámpaoszlopok mégis különböznek a képen látható emberektől, hiszen tőlük függetlenül is foglalkoztathatják a nézőt és egyfajta együttérzést is kiválthatnak belőle. Dotson szerint, függően attól, hogy milyen környezetben vannak ábrázolva, a gázlámpák számtalan különféle személyiséget vehetnek fel.

Dotson azt is hozzáteszi, hogy bár a gázlámpák teljesen beleolvadtak Párizs városképébe, mégis gyakori eszközként szolgáltak a művészeknek arra, hogy disszonanciát mutassanak be. Gustave Caillebotte például az 1877-es Párizsi utca esőben című festményén egy zöld lámpaoszlopot helyez a kereszteződést ábrázoló kompozíció közepébe. A természetes fény és a képen hangsúlyozott, nem is használt gázlámpa közötti ellentét tökéletesen érzékelteti a disszonanciát – írja a szerző.

A Belle Époque-ot jellemző modernizáció azonban nemcsak az életörömöt (joie de vivre) jelentette, hanem a számtalan újdonságot kísérő szorongást is – szögezi le Dotson. 1870 körül a fejlődés felgyorsult, ahogy nagy izgalommal kísérve elkezdődött az elektromos áram elterjedése és a modern látkép bővülése, olyan épületekkel, mint az Eiffel torony vagy a Moulin Rouge és a hozzá hasonló kabarék. A szerző leírja, hogy a fejlődő várost a művészek avantgárd stílusban ábrázolták, szkepticizmussal átitatva, hogy hangot adjanak az öröm mellett az újdonságok miatt érzett szorongásnak is.

A gázlámpák lecserélése izzólámpákra – írja Dotson – számos századvégi párizsi művésznek szolgáltatott témát, mivel ezzel különösen jól lehetett érzékeltetni a modernizáció és természet vagy a régi városkép közötti különbséget. A lámpáknak egyfelől jelentős szerepe volt a városban, másfelől a korábbi, tompa derengésű gázlámpák, valamint az új, éles fényű izzólámpák között élesen lehetett látni az eltérést. John Singer Sargent 1879-es A Luxemburgi Kertben című festményén például többféle fényforrás fedezhető fel: a Hold és a csillagok, egy parázsló cigaretta, valamint halvány gázlámpák és egy világos izzólámpa. A tó vizén egyszerre, szinte alig megkülönböztethetően tükröződik az a természetes fény, amit a Hold ad, és az izzólámpa mesterséges fénye. Dotson ismét Claysont idézi, aki szerint a két fényforrás ilyen típusú bemutatása disszonáns, ami a modernizáció és a természet találkozására utal a század végén.

John Singer Sargent festménye

John Singer Sargent: A Luxemburgi Kertben, kép: Wikipedia

Az elektromosság elterjedése, a modernizáció, és a megújult, élesebb fényű lámpákkal történő közvilágítás az éjszakai életre is rányomta a bélyegét – jegyzi meg a szerző. A szórakozás és egyéb tevékenységek a megnövekedett közvilágítás következtében egyre jobban kitolódtak az éjszakába – idézi Dotson Craig Koslofsky amerikai történészt. Ez vezetett többek között a kabarék felvirágzásához is, olyan intézményekben, mint a Moulin Rouge vagy a Folies Bergére. Az éjszakai szórakozás, a táncosnők színes forgataga a kabarékban olyan századvégi festőket vonzott, mint Manet, Tolouse-Lautrec, Degas vagy Picasso – írja Dotson. Henri de Toulouse-Lautrec A Moulin Rouge-ban című festményén (1892-95) például a híres kabaré táncosait és közönségét mutatja be, miközben az egész kompozíció a mesterséges megvilágítás éles fényében fürdőzik. Ez azonban – írja Dotson – megváltoztatja a teljes jelenet színét, mélységét és textúráit. A kép előterében szereplő táncosnő, May Milton arca például egészen sötétzöld árnyalatot vesz fel a megvilágítás következtében. A festmény tökéletesen leképezi azt is – foglalja össze a szerző –, ahogy az elektromosság és az izzólámpás megvilágítás Párizs egész városképét átalakította, mind tényleges színeiben és árnyalataiban, mind az ott élő művészek hozzá kapcsolt eszméiben.

Henri de Toulouse-Lautrec A Moulin Rouge-ban

Henri de Toulouse-Lautrec A Moulin Rouge-ban, kép: Wikipedia

A teljes cikk itt olvasható.
Fejléc:  © Alain/Unsplash
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Jedlovszky Krisztina --


További írások a rovatból

art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.
Ari Aster: Fehér éjszakák
Bánkitó, fesztiválemlék


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés