bezár
 

film

2019. 08. 15.
Costa-Gavras is a velencei díjazottak között
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Costa-Gavras is a velencei díjazottak között Életműdíjjal tünteti ki a Velencei Filmfesztivál Costa-Gavras görög filmrendezőt, aki 1982-ben az Eltűntnek nyilvánítva című politikai dráma forgatókönyvéért kapott Oscar-díjat.

Costa-Gavras Adults in the Room című új filmjét versenyen kívül vetítik le a filmmustrán augusztus 31-én. Az alkotás a görög pénzügyi válsággal foglalkozik. A főbb szerepekben Hrisztosz Loulisz, Alekszandrosz Bourdoumisz és Ulrich Tukur látható. 

A rendező a korábbi görög pénzügyminiszter, Jánisz Varufákisz azonos című könyve alapján írta a forgatókönyvet. A film a baloldali görög kormány Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az európai technokratákkal és a német kormánnyal folytatott, kudarcba fulladt tárgyalásai után játszódik, és a zárt ajtók mögött lejátszódott mély, emberi tragédiákat ábrázolja.

A Jaeger-LeCoultre Dicsőség a Filmkészítőnek elnevezésű filmes életműdíjat a produkció vetítése előtt veheti át Costa-Gavras.

Alberto Barbera, a fesztivál igazgatója közleményében a kortárs rendezők élmezőnyébe sorolta Costa-Gavrast. Kiemelte, hogy a görög rendezőnek különös tehetsége van arra, hogy filmes eszközökkel a politikát olyan izgalmas témává tegye, amely a szélesebb közönséget is megragadja. 

A rendező legismertebb filmjei közé tartozik a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (1969), az Ostromállapot (1972), a Music Box (1989), az Őrült város (1997) és az Ámen (2002).

A kép forrása: imdb.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés