bezár
 

színház

2019. 09. 10.
Folytatódik a harmadik Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Folytatódik a harmadik Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál A Független Színház Magyarország idén harmadik alkalommal, augusztus 24. és szeptember 15. között rendezi meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyen Európa több országából mutatkoznak be roma társulatok. Dübörgő ifjúság témakörben két előadást mutattak be a hétvégén, az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben , valamint az RS9 Színház Vallai kertjében.

A Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál a világ egyetlen nemzetközi színházi találkozója a roma színházak számára, amelynek célja a roma színház és közösségek értékeinek és kihívásainak felmutatása réven megerősíteni a roma közösségeket, és közös platformra hozni a kisebbség és többség tagjait.

Szkéné színház

„Nagy öröm számunkra, hogy idén harmadik alkalommal szervezhetjük meg a fesztivált, és újabb négy roma társulatot és előadást ismerhet meg a nagyközönség. Köszönjük azoknak, akik velünk tartottak, a színházat ünnepeltük ezen a hétvégén!” Balogh Rodrigó, a Független Színház művészeti vezetője.

Roma Hősök Nemzetközi Színház

Roma Hősök fesztiválunk szeptember 14-15-én folytatódik, tetemre hívás témakörben két előadás lesz látható. A Pindral, mellyel a fesztivál folytatásaként szeptemberben a cseh ARA Art társulat idézi meg a roma történelmet új formában, cirkuszi elemeket is tartalmazó formanyelven. Az idős roma asszony történetmesélésén keresztül a cigányság eredetlegendájától kezdve, az újkori történelmen és Holokauszton keresztül egészen az államszocialista rendszer asszimilációs gyakorlatáig követhetjük végig a közösség sorsának alakulását. Bár a történet cseh nézőpontból íródott, a Magyarországon élő roma közösségek szempontjából is fontos témákat és kérdéseket vet fel. Bemutató: 2019. szeptember 14., 18.00, Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal.

Ki ölte meg Szomna Grancsát? címmel, a bukaresti Giuvlipen társulat mutatja be egy fiatal roma lány történetét, aki tovább szeretne tanulni, de ebben sem a családja, sem az iskola nem támogatja. A valós történet alapján készült színdarab a lány vívódását több nézőpontból világítja meg, felvetve eltérő megközelítések igazságát, ugyanakkor rámutatva közös felelősségünkre, ami alól senki sem vonhatja ki magát. Bemutató: 2019. szeptember 15., 18.00, RS9 Színház, Vallai kert. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal.

Mindegyik előadás kapcsán jegyrendelés a szinhaz@fuggetlenszinhaz.hu címen!

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés