bezár
 

zene

2019. 09. 24.
Ősszel folytatódik a Cziffra Művészeti Központ kulturális programsorozata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ősszel folytatódik a Cziffra Művészeti Központ kulturális programsorozata Ősszel négy vidéki helyszínre és a fővárosba is ellátogat a Cziffra Művészeti Központ kulturális rendezvénysorozata, melynek gerincét egy kortárs képzőművészeti kiállítás adja.

A Cziffra György nevét viselő roma oktatási és kulturális központ három éve jött létre, egyik céljuk az iskolai szemléletformálás, ennek jegyében rendeztek például Biatorbágyon egy gyerekszínházi előadást, a Romani Design által tartott kézműves foglalkozásokon pedig többek között a roma motívumokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Joka Daróczi János szerkesztő, rendező, a Cziffra Művészeti Központ tanácsadó testületének tagja elmondta: a Cziffra Művészeti Központ 13 állomásos országos kulturális rendezvénysorozata keretében a nyár folyamán  eljutottak a nagy kulturális fesztiválokra is. A nyári fesztiválszezon után a programsorozat ősszel folytatódik, négy vidéki helyszínre és Budapestre látogatnak el. A programok gerincét egy kortárs roma alkotók műveiből válogatott vándorkiállítás adja, amely a hétvégén nyílt meg Biatorbágyon. A szervezők a programsorozattal a helyi közönséget szólítják majd meg korosztályok szerint. A rendezvénysorozat célja, hogy elvigye a roma kultúrát, képzőművészetet, zenét, színházi produkciókat a különböző településekre.

prae.hu

A Budapesten épülő Cziffra Művészeti Központ küldetése, hogy a fiataloknak lehetőséget nyújtson, távlati céljuk, hogy egy olyan közösségi teret teremtsenek, amely bemutatja a magyar kultúra szerves részévé vált roma kultúra értékeit és sokszínűségét a cigány kultúra nemzetiségi hagyományaival, művészeti örökségével és kortárs jelenével a képzőművészettől a könnyűzenén át a színpadi produkciókig.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Bohemian Betyars új albumáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
David Szalay Flesh című regényéről
Mohácsi Balázs Újabb narancsok gurulnak el című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés