bezár
 

színház

2019. 09. 27.
Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra Debrecenben Szabó Magda Ókút című regényének színpadra állításával emlékezik az íróra születésnapján a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház - mondta a múzeum igazgatóhelyettese pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

Keczán Mariann közölte: az 1917. október ötödikén Debrecenben született Szabó Magda Ókút című regénye a szakma által kevéssé feltárt művek közé tartozik. A legújabb konferenciakötetekben is csak "óvatosan nyúlnak" az író munkájához, amelyben az emlékek és a képzelet összeszövődik, ezért nem könnyű "visszahámozni" a regény valóságalapját. Az Ókút az egyik legolvasmányosabb Szabó Magda-regény, amely az életmű fókuszpontjára világít rá. Megeleveníti a város és a család múltját, ugyanakkor az önéletrajzi regényeknek, a Für Elise-nek és a Régimódi történetnek a "csírájaként" is olvasható - mondta Keczán Mariann. Hozzátette: talán Szabó Magda volt az egyetlen olyan író Debrecenben, aki ennyire erősen őrizte a város múltját, és annyi épülethez, utcához fűzött reflexiót, mint ő.

Szkéné színház

Az Ókút című regényt Mészáros Ibolya, a debreceni Csokonai Színház művésze állítja színpadra. A színésznő a sajtótájékoztatón elmondta: Szabó Magda munkájával először a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjaként találkozott. A Nagytemplomról szóló részletet beszédvizsgán kellett előadnia. "Hihetetlen munka volt létrehozni az egyórás, egyszemélyes előadást. Nehéz volt eldönteni, hogy mit hagyjak ki a regényben szereplő nagyszerű történetek közül" - mesélte Mészáros Ibolya.

A darabot az író születésnapján, október 5-én 17 órától mutatják be a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának dísztermében.

Kép: ekultura.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés