bezár
 

art&design

2009. 05. 21.
Viennafair: tapasztalatok és távlatok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Viennafair nemzetközi művészeti vásárt ötödik alkalommal rendezték meg 2009. május 7. és 10. között Bécsben. A több mint ezer művész alkotásait 15719 látogató tekintette meg, ez a szám – a gazdasági válság nyilvánvalóan megmutatkozó negatív hatása ellenére – a tavalyi látogatottsághoz képest némi emelkedést mutat.

A rendezvényen 122  (közöttük 29 közép-, kelet-közép és délkelet-európai) galéria képviseltette magát, a fő szponzor, az Erste Bank 27 galériát támogatott, lehetővé téve számukra a vásáron való megjelenést. Mathias Limbeck, a Reed Exhibitions Messe Wien kiállításokért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a vásár sikere a jelenlegi nehéz helyzetben mutatja, hogy mind a művészek, a galériák, mind a közönség igénylik annak megrendezését.

A látogatók körében végzett közvéleménykutatás eredménye szerint mind a hazai, mind a külföldi látogatók igen elégedettek voltak a vásárral, annak színvonalával, hangulatával, s csaknem kétharmaduk vásárolt is vagy vásárolni szándékozott a galériák kínálatából.

A magyar galériák közül az acb Kortárs Művészeti Galéria, az Inda Galéria, a Kisterem, a Knoll Galéria Budapest, a Ráday Galéria és a Viltin Galéria volt jelen a vásáron.

A Ráday Galéria a Londonban élő Bolygó Bálint kinetikus alkotásaival jelentkezett, valamint Faur Zsófi munkáival, rendkívüli érdeklődést kiváltott Trace rajzológépével, amelyhez a látogatók közül többen is vissza-visszatértek, megnézendő, hol tart a rajzolásban. A vásárról szólva a Die Presse május 7-i száma erről külön is említést tett.

Az acb Galéria konceptuális alkotásokat állított ki, Tarr Hajnalka, Várnai Gyula és Varga Ferenc munkáit.

A Kisterem Follard, Káldi, Kokesch műveit vitte Bécsbe, új gyűjtőkkel építettek ki kapcsolatokat a vásár alatt, és jelenleg is tárgyalnak eladásokról.

A Knoll Galéria Birkás Ákos és Nemes Csaba alkotásait állította ki, vásároltak is tőlük, Nemes Csabával az ORF riportot is készített. Az AES+F orosz csoport, Tony Cragg szobrai és Paul Hom munkái is nagy sikert arattak.

A magyar galériások általában elégedetten nyilatkoztak a Viennafair vásárról, hiszen magas szakmai színvonal jellemezte a rendezvényt, el is adtak a kiállított munkákból, de legfontosabbnak a kapcsolatépítést, a nemzetközi bemutatkozás lehetőségét tartják. Az acb Galéria és a Kisterem már most tervezi, hogy a következő vásáron is biztosan jelen lesz.

Edek Bartz igazgató az idei Viennafairt értékelve sikeresnek ítélte a rendezvényt, és ígéretet tett a további növekedés elősegítésére, a vásár megszilárdítására.

nyomtat

Szerzők

-- Balázs Katalin --


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés