bezár
 

színház

2019. 10. 06.
Hamarosan a boltokban Szabó Attila: A valós színterei. Színház, közösség, múltfeldolgozás
A SzínText sorozat negyedik darabja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hamarosan a boltokban Szabó Attila: A valós színterei. Színház, közösség, múltfeldolgozás Az őszi Margó Fesztivál és Könyvvásár alkalmával jelenik meg Szabó Attila: A valós színterei. Színház, közösség, múltfeldolgozás című tanulmánykötete a Prae Kiadó gondozásában. A szerző szombat délután 6 órakor találkozik az érdeklődőkkel a Prae Kiadó standjánál, a könyvbemutatóról később adunk információt. A könyvet Deres Kornélia és Herczog Noémi szerkesztette, a kontrollszerkesztő L. Varga Péter, a borítót Demecs Fanni készítette.

A kötet tanulmányai abból a szociológiai előfeltevésből indulnak ki, hogy nem csak azt érdemes vizsgálni, hogyan hat a színházra a valóság, hanem azt is, hogy hogyan használja a „való élet” a színházi hatásokat. Azért is van szükség a performativitás fogalmának e tágabb értelmezésére, mert az utóbbi bő évtized során a színházi kínálat jelentős bővülésének lehettünk tanúi világszerte. Nagyszámú új működési forma, megközelítés, téma és funkció került be a színházi érdeklődés látókörébe. A dokumentarista színház, a részvételi színház, a társadalmi dráma, az immerzív színház térhódítása bizonyítja, hogy nem túlzás a színházi kontextusban is egyfajta társadalmi fordulatról beszélni, mely számos új lehetőséget, formát és problémát hozott felszínre. Emellett a múltfeldolgozás a közép-európai régióban is önálló paradigmává vált, az égető társadalmi és közéleti kérdéseket érzékenyen feldolgozó színházi nevelés is egyre nagyobb teret nyert mind a független, mind a kőszínházi területen. Ezért a kötetben olvasható, a közösségek és közönségek reprezentációját vizsgáló esettanulmányok a színházszociológia, a művészet és valóság kapcsolatának új lehetőségeit keresik, illetve ezek elemzésére tesznek javaslatot. A kortárs magyar színház és a magyar színháztörténet mellett Moldova, Lengyelország, Hollandia, Anglia, Észtország és az Egyesült Államok színházi előadásai és drámái szerepelnek a 2008–2018 között keletkezett tanulmányokban.

Szkéné színház

Szabó Attila színháztörténész, tanár. 2009 óta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, 2014 óta igazgatóhelyettese, a digitális fejlesztések koordinátora.

Sorozatszerkesztők: Deres Kornélia és Herczog Noémi

Szabó Attila: A valós színterei. Színház, közösség, múltfeldolgozás

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez
színház

Trauma és létezés harmóniája Trauma és létezés harmóniája
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól

Más művészeti ágakról

irodalom

Irodalmi határátlépések Irodalmi határátlépések
Margó 2019 – Borges: Tangó, Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete és kortárs kínai science fiction
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés