bezár
 

építészet

2019. 10. 20.
Az építészeti makett él és virul
Beszámoló az V. Építészeti Makett Fesztivál megnyitójáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyílt az V. Építészeti Makett Fesztivál a Kortárs Építészeti Központban. A háromnapos rendezvény azt a kérdést járja körül, hogy  a digitális tervezés korában milyen szerepet játszhatnak a fizikailag megformált makettek. A kiállítás megnyitóján megtudhattuk, hogy sokfélét és fontosat.

A tárlatvezetéssel egybekötött megnyitón Kádár Tamás arról kérdezte a kiállító irodák képviselőit, milyen pluszt ad hozzá a tervezés folyamatához egy kézzel fogható makett. Dobos Bence, az Archikon stúdió építésze például elmondta, hogy az Albertfalvi Közösségi Ház tervezésekor a helyi közösség bevonásával dolgoztak, és a laikusok számára egy makett sokkal többet mondott egy három dimenziós szimulációnál. De azt is megtudhattuk, hogy az iroda többnyire belső használatra készít maketteket, az alapanyag pedig akár egy pizzásdoboz is lehet.

Rostás Zoltán, a Városliget Zrt. stratégiai igazgatója a liget átalakítását megjelenítő terepasztalt mutatta be. Elmondása szerint számos külföldi vendég körbevezetésekor segített, hogy nemcsak az építkezéseket, hanem a várható végeredményt is be lehetett mutatni. De talán ennél is fontosabb, hogy a tervezésbe bevont civilekkel is segítette a kommunikációt a terepasztal.

A kiállítás legmodernebb darabja a Csepel Műveket, Budapest legnagyobb barnamezős területét bemutató interaktív modell. A CityScope program LEGO-kockákkal és különböző fényekkel mutatja meg, hogy bizonyos átalakítások hogyan befolyásolnák a környezetet: egy új raktár kialakításakor például piros fény jelzi az utak megnövekvő terhelését. Egy vasárnapi workshopon minden érdeklődő megismerheti a program működését.

A több, mint húsz kiállított makett más alkalmazási lehetőségeket is bemutat, az oktatástól a döntéselőkészítésig. A kiállítás ezen a hétvégén, október 18. és 20. között tekinthető meg a KÉK Bartók Béla úti központjában. 

nyomtat

Szerzők

-- Ittzés Ambrus --


További írások a rovatból

építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés