bezár
 

építészet

2019. 10. 24.
Óvoda és zarándokhely is esélyes a Média Építészeti Díjára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 17-én jelentették be az idei Média Építészeti Díjára esélyes épületeket és terveket. A nemzetközi előzsűri 130 jelentkező közül választotta ki az 5-5 finalistát. A konferenciát az epiteszforum.hu főszerkesztői nyitották meg, majd utánuk Z. Halmágyi Judit építész vette át a szót. Mondandóját rögtön azzal kezdte, hogy többszörösen kihangsúlyozta, milyen fontos szerepet játszott a fórum ennek az egész eseménynek a létrejöttébe: „[…] a forradalom most kezdődik […]”  

Ezek után Z. Halmágyi Judit, az előzsűri magyar tagja kiemelte, a jelöltek kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy az adott épület atmoszférája milyen hatást gyakorol a látogatóra. Juhani Pallasmaa-ra hivatkozva elmondta, egy épület megtapasztalás mindig öt érzékszerv együttes munkája, a jó épület ez által mindig az egész emberre hat. Szintén fontos szempont volt, hogy az épület illeszkedjen a környezet kontextusába, reflektáljon az őt körülvevő világra. A konferencia során többször felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az építészet nem csak a sokak számára száraznak tekinthető fizikáról, matematikáról szól, hanem hihetetlen fontos részét képezi a szakmának az atmoszféra, a lélek, a hangulat és a környezet.

Ennek szép példája Péterffy Miklós Kolozsvárra tervezett családi háza, amely egy sűrűn teleépített domboldalon hozott létre szellős, átlátható területet. Ahogy Z. Halmágyi Judit fogalmazott: „[…] az építész a végtelenbe tudta robbantani az adott nagyságú teret […]”.

Szintén erősen kapcsolódik a környezetéhez a salgótarjáni Beszterce tér felújítása, aminek megalkotásakor a tervezők (Holló Mátyás (indelab), Madarász Dóra (Landspect), Baróthy Anna, Krauth Vera (S39 Hybrid Design)) figyelembe vették a lakók igényeit. Velük konzultálva hozták létre a játszóteret, edzőparkot és városi tanösvényt is tartalmazó közteret.

A modern egyetem igényeinek kiszolgálását hangsúlyozta a zsűri a MOME Campus fejlesztésének III. ütemével kapcsolatban. (Építészek: Csillag Katalin, Gunther Zsolt (3h építésziroda)) Az új épületekben közösségi tereket hoztak létre a diákok számára, az egyetemi környezet így inspirálja, és nem korlátozza a diákokat a tanulmányaikban.

A felszabadítóan tágas tereket a Vizafogó Tagóvoda fejlesztésével kapcsolatban is kiemelte az elő zsűri. Nagy Csaba, Pólus Károly és Tőrös Ágnes (Archikon) épülete lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy szabadon és biztonságban ismerhessék meg az őket körülvevő világot.

Lakóház és közintézmény mellé szakrális tér is került a döntősök közé. Gutowski Robert  (Robert Gutowski Architects) a Fátimai Szűzanya alsószentiváni zarándokhelyét tervezte újra. A szabadtéri kápolna kapcsán Z. Halmágyi Judit elmondta: „[…] a szakrális tér az egyszerűségével nyújt meghatározó élményt [...]”.

A terv kategória finalistái közé fiatal építészek munkáit válogatta be a zsűri. Ezzel akarták felhívni a figyelmet az oktatás és a mentorállás szakmában betöltött felelősségére, mert meggyőződésük, hogy jól képzett, társadalmi szerepükkel tisztában lévő, fiatal építészekre van szükség.

A szociális elköteleződés meghatározó eleme Krizsó Bernadett, Mártha Anna és Tóth Tünde terveinek. A józsefvárosi szociális bérlakások, a kisvárdai Ételszínház és a nagykárolyi Roma Inkubátorház mind a helyi közösség fejlődését szolgálnák. Vadász Balázs, Salacz Ádám és Bajusz Csaba Ádám, valamint Tábi Sára tervei (a budakalászi templomrom rekonstrukciója és a jászberényi termálfürdő fejlesztése) pedig a meglévő épületekhez való kapcsolódás új útjait keresik.

A nyertes pályaműveket az újságírókból és média szakértőkből álló zsűri fogja kiválasztani a MÉD gálán, mely november 8-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül megrendezésre. A közönségdíj jelöltjeire is itt lehet majd szavazni.

 

Felhasznált anyagok: mediadij.epiteszforum.hu

Képek:  mediadij.epiteszforum.hu

nyomtat

Szerzők

-- Ittzés Ambrus --

-- Madaras Márton --


További írások a rovatból

építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával
Egy látogatásra érdemes új célpont

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés