bezár
 

irodalom

2019. 10. 20.
Már kapható a Hallgatás című tanulmánykötet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az őszi Margó Fesztivál és Könyvvásár alkalmával jelent meg a Hallgatás. Poétika, politika, performativitás című tanulmánykötet a Prae Kiadó gondozásában, és kapható az Írók boltjában, a Libri és a Líra nagyobb boltjaiban, valamint a Bookline-on. A könyvbemutatóról később adunk információt. A kötetet Fodor Péter, Kulcsár-Szabó Zoltán, L. Varga Péter és Palkó Gábor szerkesztette, a borítót Szalay Miklós készítette.

Bizonyos kulturális és történeti körülmények között irodalomnak hívják azt az intézményt, amelyben mindent el és ki lehet mondani, illetve amelyik a megszólalás semmilyen formáját nem zárja ki eleve. Ennek az intézménynek a tanulmányozásából azonban ritkán hiányzik a hallgatás formáira, funkcióira, egyáltalán mibenlétére vonatkozó kérdés. Ennek okai könnyen beláthatók: ahhoz, hogy valami vagy valaki megszólalhasson, másvalaminek, másvalakinek vagy másvalamiről – hallgatni kell. A beszéd ebben az értelemben erőszakos: veszi és így elveszi a szót, hallgatásra kényszerít, sőt önnön feltételét is valami másnak a(z el)hallgatásához köti, mondhatni a hallgatást önmagába írja be.

Jelen kötet arra tesz kísérletet, hogy a hallgatás poétikai, politikai és performatív aspektusait filozófiai, valamint irodalom és kultúratudományi összefüggések közt vegye számba.

A kötet szerzői: Balogh Gergő, Bednanics Gábor, Bengi László, Bónus Tibor, Dánél Mónika, Dávidházi Péter, Dobos István, Eisemann György, Fodor Péter, Fogarasi György, Horváth Kornélia, Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Lénárt Tamás, Lőrincz Csongor, L. Varga Péter, Mezei Gábor, Simon Attila, Smid Róbert, Szávai János, Szirák Péter, Tátrai Szilárd

Hallgatás - címlap

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés