bezár
 

építészet

2019. 10. 28.
Kökös: felújítva nyolcszáz évnél idősebb templom
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kökös: felújítva nyolcszáz évnél idősebb templom A székelyföldi Kökösben átadták a Rómer Flóris-terv keretében felújított, több mint nyolcszáz éves unitárius templomot.

Földváry Gábor elmondta: úgy tekinti, hogy a templom felújításához nyújtott segítséggel a magyar nemzet törlesztette a kökösiekkel szembeni adósságát. Felidézte: 170 évvel ezelőtt a forradalom és szabadságharc idején a kökösiek a magyar szabadságért felajánlották harangjaikat az ágyúöntő Gábor Áronnak, aki épp a falu határában esett el a csatában. Úgy vélte: a nemzet tartozott azzal, hogy ezt meghálálja.

Bartha Alpár, a település mintegy kétszáz fős unitárius gyülekezetének a lelkésze elmondta: a vasárnap délutáni hálaadó istentiszteleten Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdette az igét. Az istentisztelet után a felújítást tervező Ferenczi Z. Sámuel vetített képes előadáson idézte fel a négy évig tartott munkálatok egyes szakaszait. Azt is megemlítette, hogy a templom kazettás mennyezetének felújítása 2020-ra maradt.

A kökösi templom a 12-13. század fordulóján épült, különálló harangtornya a 18. században került mellé. A közelmúlt művészettörténeti kutatásai során a falak belső felületén freskók kerültek elő. Különlegesen értékes a déli fal egyik ablakának festett belső béllete, valamint a nyugati falon előkerült Szent László-legenda-töredék.     A Rómer Flóris-terv támogatásával, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában 2016 és 2018 között állították helyre a templomot, amelynek megerősítették a tetőszerkezetét, elkészült az épület teljes külső és belső felújítása, a harangtorony és a kerítőfal megújítása, valamint tereprendezés is.

Kép forrása: Tourist-Informator

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

építészet

Koncepció, kontextus, térbeliség Koncepció, kontextus, térbeliség
3h_3ház a Fugában
építészet

Pécs rejtett metafizikája Pécs rejtett metafizikája
Bojár Iván András – Darabos György: Nagy Pécs Könyv. Ivon Kiadó, 2017. 444 oldal, 22000 Ft.
építészet

Az nem lehet, hogy nincs hozzá közünk Az nem lehet, hogy nincs hozzá közünk
Tettek ideje – Lakhatási mozgalmak a 20. században

Más művészeti ágakról

Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül
Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban
art&design

Én lenni, nem Én lenni, nem
Késői gondolatok az „új szenzibilitásról”*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés