bezár
 

film

2019. 11. 06.
Friss Afférok címmel indít újfajta rendezvénysorozatot a Friss Hús
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Friss Afférok címmel indít újfajta rendezvénysorozatot a Friss Hús Tematikus rendezvénysorozat indul a Friss Hús rövidfilmfesztivál filmjeivel és a vetítéseket követő beszélgetésekkel. Az első, november 14-i alkalom fókuszában a szerelem, a párkapcsolat és a hűség áll: három olyan rövidfilmet vetítenek a fesztivál korábbi kiadásaiból, amelyek reflektálnak a témákra. A vetítés után Veiszer Alinda beszéli meg a látottakat a meghívott vendégekkel és a közönséggel.

A Friss Hús Budapest filmfesztiválon a legjobb magyar rövidfilmek indulnak világhódító útjukra: Berlinbe, Cannes-ba vagy egészen az Oscar-díjig. A fesztivál szervezői most tematikus rendezvénysorozatot indítanak az elmúlt évek filmjeinek újravetítésével: a minden alkalommal egy bizonyos tematika köré rendeződő filmekről szakértők bevonásával fognak beszélgetni, ezúttal másképp, mint ahogy megszokhattuk.

„A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált hetedik éve rendezzük meg, és mostanra időben és térben is túlnőttünk a fesztivál keretein. Célunk, hogy egész évben különleges programokkal szólítsuk meg a közönséget, hogy minél több emberhez jussanak el a rövidfilmek.

A Friss Afférok egy olyan sorozat kezdete, ami egy személyes vágyamat is megvalósítja, mert régóta hiszem, hogy az igazán izgalmas dolgok a filmek utáni beszélgetésekben születnek meg”

– mondta el Deák Dániel fesztiváligazgató az ötletről.

Az első este témája a párkapcsolat, a hűség és a szerelem: „mit akar adni a nő, és mit akar megtudni valójában? Mire vágyik a férfi, és mit áldoz be ezért? Megéri igazán szeretni? Megéri néha tönkremenni? A vásznon bármi megtörténhet, a legjobb sztorikat viszont az élet írja.”

Andrasev Nadja - Symbiosis

Andrasev Nadja: Symbiosis

A rendhagyó közösségi filmes esten három rövidfilmet vetítenek: Andrasev Nadja Symbiosis, Lengyel Balázs Hármasban és Szeleczki Rozália Rozgonyiné című alkotását. A vendégek Andrasev Nadja filmrendező, Halász Judit színésznő és Leindler Milán pszichológus lesznek.

Lengyel Tamás - Hármasban

Lengyel Tamás: Hármasban

A Budapesten még sosem látott díjnyertes animáció, a Symbiosis egy megcsalt nő szemszögéből mutatja be a szerelem témáját. A Hármasban Szabó István nagy sikerű Szerelmesfilmjének egyfajta továbbgondolása: mi lesz a szerelemből 50 évvel később? Bálint András és Halász Judit partnere Sztarenki Dóra a filmben. Végül A Rozgonyiné azt a különös helyzetet mutatja be, amikor az esküvő előtt hirtelen más fénytörésben kezdi látni egymást menyasszony és vőlegény, miután a lány (Törőcsik Franciska) részt vesz a fiú (Göndör Laci) legénybúcsúján.

Egy rendező, egy színész és egy pszichológus segít megérteni és feldolgozni a párkapcsolatok alakulásának megjósolhatatlanságát, nő és férfi együttlétének sodró dinamikáját.

Szeleczki Rozália - Rozgonyiné

Szeleczki Rozália: Rozgonyiné

A nyolc éve létező Friss Hús következő kiadása 2020. márciusában lesz Budapesten, a filmfesztiválra november 21-ig nevezhetnek az alkotók. A Friss Hús már alapítása után hamar az egyik legjelentősebb budapesti filmes eseménnyé vált: elsődleges célja a legújabb és legjobb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása. A Friss Húson debütáló filmek közül kerülnek ki a Cannes-ba, Berlinbe, Szarajevóba beválogatott magyar rövidfilmek, itt mutatkozott be a később Oscar-díjjal elismert Mindenki is. A fesztivál vetítései rendre telt házasak, és jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek.

 

A helyszín és az időpont:

Prizma Event Budapest (Budapest, Gönczy Pál u. 6, 1093)

2019. November 14.  19.00 óra

Forrás: Friss Hús

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Mozart in the Jungle
Jon Watts: Pókember: Idegeben

Más művészeti ágakról

irodalom

Kidobni a metafizikát Kidobni a metafizikát
Kritika Purosz Leonidasz „Egy férfi sosem hagyja félbe” című kötetéről (Magvető, 2019)
Beszélgetés Martina Matlovicovával a Virányosi Közösségi Házban
„Mire való ez a gomb?” – Egy este Bruce Dickinsonnal, Budapest Kongresszusi Központ, 2019. november 2.
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés