bezár
 

art&design

2019. 11. 08.
Az év aukciójára készülnek a Virág Judit Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az év aukciójára készülnek a Virág Judit Galériában Száznál is több háború utáni és kortárs műalkotás látható a Virág Judit Galéria tematikus aukciós kiállításán, többek között Lakner László, Nádler István és Keserü Ilona művei. A műalkotások az árverés előtt megtekinthetőek a Virág Judit Galéria tematikus aukciós kiállításán november 6-tól 16-ig.

A november 17-i aukció mérföldkő lehet az árverések történetében, hiszen az esemény hazai és nemzetközi szinten is befolyásolhatja a magyar kortárs képzőművészet piaci értékét. 

A Galéria évek óta kiemelten foglalkozik a második világháború után készült műalkotásokkal. A 2019-es őszi aukción már ötven alkotás elkelt ebből az időszakból.

„Itthon is érzékelhető az a nemzetközi műtárgypiaci változás, amelynek köszönhetően folyamatosan növekszik az érdeklődés a kortárs alkotók művei iránt.

A gyűjtők között egyre hangsúlyosabban képviseli magát a fiatal korosztály, akik kifejezetten a kortárs műveket részesítik előnyben.

A konceptuális művészet, a geometrikus formák és az építészetben, designban is több évtizede megkerülhetetlen minimalizmus világa fontos a kortárs képzőművészeti alkotások gyűjtői számára” – emelte ki Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

A képen látható Lakner László Metamorfózis – egyszer, aztán, később / Várakozók (Példázat) (1964-1967) című festménye a novemberi aukció egyik szenzációja.
 

Az aukciós katalógus érhető ITT

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy óra Zemlényi Attilával Egy óra Zemlényi Attilával
A Csonthéj című verseskötet bemutatója
Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
gyerek

Premier: MIT – Az ember tragédiája rövidítve
November 13-án a TRIP hajón
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés