bezár
 

film

2019. 11. 15.
Enyedi Ildikó felújított filmje, Az én XX. századom New Yorkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Enyedi  Ildikó felújított filmje, Az én XX. századom New Yorkban  Enyedi Ildikó teljes körűen felújított és digitalizált filmjét, a harminc évvel ezelőtt készült Az én XX. századomat november 15-től műsorára tűzi a Kino Lorber amerikai forgalmazó és a Museum of the Moving Image.  

A filmet a Filmalap által 2017-ben indított Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Program keretében újította fel a Filmlabor és Filmarchívum igazgatósága. A restaurált változatot tavaly mutatta be a berlini filmfesztivál, azóta világszerte vetítik a fesztiválok, és amerikai, japán, francia, angol és görög forgalmazók is megvásárolták moziforgalmazásra, DVD, Blu-ray kiadásra - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

A rendező első filmje 1989-ben megnyerte a legjobb első film Arany Kamera-díját a cannes-i filmfesztiválon. Enyedi Ildikó alkotása két budapesti születésű lány, Dóra és Lili történetét mutatja be, akik akkor születettek, amikor az Edison által feltalált villanyvilágítást megismerte a világ. A monokróm árnyalatokkal, Máthé Tibor operatőri munkájával készült film a korai mozi varázslatát és bőségét idézi fel, megörökítve a korszak izgalmas technológiai, politikai és szexuális jelenségeit.

A New York-i Museum of the Moving Image a művészet, a történelem, a technika, a technológia és a mozgókép megjelenébb digitális művészetig. Interaktív foglalkozásokat, kortárs és klasszikus filmprogramokat kínál a világ si formáit és összefüggéseit vizsgálja a múlt századi optikai játékoktól a legújabb minden tájáról. Az eklektikus, valamennyi korosztályt megcélzó programba illeszkedik Enyedi Ildikó 30 éve bemutatott alkotása.

A Kino Lorber tíz restaurált magyar klasszikus film forgalmazási jogát vásárolta meg. Enyedi Ildikó filmjét követően 2020 januárjától Szabó István három, 4K felbontásban frissen felújított alkotását, az Oscar-díjra jelölt Bizalom című filmet (1979), az Oscar-díjas Mephistót (1981) és az Oscar-jelölt Redl ezredest (1984) láthatja az amerikai közönség, elsőként a New York-i Film Forumban.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tomek Ducki: Életvonal
70. Berlinale, február 20–március 1.
Corneliu Porumboiu: A hegyek szigete

Más művészeti ágakról

A Trojka Színházi Társulás Dekameron2020 című színházi kísérletéről
irodalom

Egy sokoldalú szerző társaságában Egy sokoldalú szerző társaságában
Újra volt irodalmi rendezvény a Kis Présházban
A Lehetnék bárki című antológiáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés