bezár
 

film

2020. 03. 06.
Már kapható A képregényfilm című tanulmánykötet
Vetítésekkel egybekötött rendhagyó könyvbemutató március 12-én az Art+ Cinemában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már kapható A képregényfilm című tanulmánykötet Már kapható a boltokban a Filmanatómia-sorozat hatodik kötete. A képregényfilm a címében hivatkozott műfajt járja körbe – tájékoztatta a Filmanatómia a prae.hu művészeti portált. 

A képregényfilm látszólag minden bástyát bevesz: 2019-ben a Bosszúállók: Végjáték minden idők legnagyobb bevételt elért filmjévé vált, a Fekete Párduc pedig az első szuperhősfilm és képregényfilm lett, amit legjobb film Oscar-díjra jelöltek.

Jelen tanulmánykötet arra tesz kísérletet, hogy definiálja a képregényfilmet, és megvizsgálja azokat a szempontokat, amelyek mentén egységes műfajként lehet hivatkozni rá. Külön tanulmányok foglalkoznak a legismertebb, legnépszerűbb szuperhősök, Batman, Superman és Pókember filmes megjelenéseivel. 

A képregényfilm a Filmanatómia-sorozat korábbi könyveihez hasonlóan ezúttal is értő közönség és a műkedvelő laikus számára egyaránt olvasmányos és szórakoztató formában, számtalan ismert filmpélda segítségével kívánja bemutatni és a nézőhöz/olvasóhoz közelebb hozni az egyik legnépszerűbb, legismertebb műfajt.

A kötet szerzői gyakorló, jegyzett filmkritikusok, filmes szakértők, egyetemi oktatók, közöttük egyaránt megtalálhatók a Filmvilág filmművészeti folyóirat szerzői, valamint a felsőoktatásban dolgozó professzorok.

A filmvetítésekkel egybekötött rendhagyó könyvbemutatóra a szerzők jelenlétében és közreműködésével, március 12-én, csütörtökön 18 órai kezdettel kerül sor az Art+ Cinemában (1073, Budapest, Erzsébet körút 39.), amelyen A képregényfilm könyv kedvezményes áron vásárolható meg.

Vetített filmek: 

– 19 órától: Deadpool 2. (rendező: David Leitch, 2018, 119’)

– 21 órától: Joker (rendező: Todd Phillips, 2019, 122’)

A könyvbemutatón a részvétel díjtalan. A két filmre szóló belépőjegy ára 2400 forint, amely mellé a vásárlók ingyen megkapják A képregényfilm kötetet.

A képregényfilm a nagy könyvesbolt hálózatokban és alternatív terjesztőhelyeken egyaránt kapható 3490,– forintos áron.

Forrás: Filmanatómia

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Prikler Mátyás: Hatalom
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés