bezár
 

zene

2020. 04. 04.
Meghalt Bill Withers, az Ain't No Sunshine előadója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghalt Bill Withers, az Ain't No Sunshine előadója Nyolcvanegy éves korában meghalt Bill Withers, az 1970-es évek ünnepelt soulénekese, az Ain't No Sunshine és a Lean On Me című legendás dalok szerzője és előadója.

A többszörös Grammy-díjas zenész halálát szívbetegség okozta. A BBC jelentése szerint hétfőn hunyt el Los Angelesben. Családja közleményben tudatta a halálhírt, mint fogalmaztak, Withers "költeményei és zenéje révén őszintén szólt az emberekhez és összekapcsolta őket egymással".
    

Withers nevéhez fűződik a hetvenes évek néhány legemlékezetesebb dala, köztük a Just The Two Of Us, a Lovely Day, a Use Me, az Ain't No Sunshine és a Lean On Me, amelynek több feldolgozása is felkerült a közösségi oldalakra az elmúlt napokban, ugyanis sokan ezzel a dallal fejezik ki támogatásukat az egészségügyi dolgozóknak. Noha az énekes 1985-ben abbahagyta a zenélést, a dalai később is óriási hatással voltak az r'n'b és hip-hop előadókra, köztük a Blackstreet nevű amerikai formációra és Eminem amerikai rapperre.

Withers 1938-ban született, ő volt a család hat gyermeke közül a legfiatalabb. Édesapját még gyermekkorában elvesztette, anyja és nagyanyja nevelte fel. Viszonylag későn, 29 évesen ismerkedett meg a zene világával, miután kilenc évig szolgált az amerikai haditengerészetnél. Autodidakta módon tanult meg gitározni, miközben szerelőként dolgozott, a fizetését pedig stúdiófelvételekre költötte Los Angelesben.  

"Rájöttem, nem kell virtuóznak lenni ahhoz, hogy az ember tudja magát kísérni"- mondta 2015-ben a Rolling Stone magazinnak nyilatkozva. A zenészt abban az évben iktatták be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Just As I Am című első albumát 1970-ben vette fel és a rajta szereplő Ain't No Sunshine-ért később megkapta a Grammy-díjat.

Withers a karrierje csúcsán vonult vissza, de az 1990-es években azért még néha színpadra lépett a szaxofonos Grover Washington Jr-ral.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

zene

RÉGI CSIBÉSZEK RÉGI CSIBÉSZEK
Szabó Sándor, a „gulyáskommunizmus” popfotósa*
Felsejlenek az emberi gesztusok Krúbi új lemezén

Más művészeti ágakról

art&design

Otthonka most Otthonka most
Urai Dorottya előszója Herbert Anikó aka Haniko kollázskötetéhez
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány nemzetközi mentorprogramja Folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány nemzetközi mentorprogramja
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es kiírás már elérhető az alapítvány honlapjáról
gyerek

Különleges videós produkció készült a rendszerváltásról
A Faktor Terminál produkciója a Tilos az Á Könyvek kötete alapján
színház

A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya
Színházról a karanténban: Az OSZMI három podcast-beszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés