bezár
 

art&design

2020. 05. 21.
Alkotóművészeti pályázatot hirdet a MANK vidéki városokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alkotóművészeti pályázatot hirdet a MANK vidéki városokban Kép/Test/Lét címmel három megyeszékhelyen az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet meg alkotóművészeti pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

A program keretében a MANK Veszprémben a Művészetek Házával közösen hirdette meg a Test/Harmónia nevű felhívást az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotások létrehozására, bemutatására. A pályázat  elsőként Veszprémben jelent meg június 30-ai határidővel, de rövidesen Szolnok és Miskolc is csatlakozik a felhíváshoz. A társintézmények közös kiállításán mutatják majd be a legjobb alkotásokat Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben a járványhelyzet elmúltával.

A pályázat célja azt volt, hogy vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösséggé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. A veszprémi felhívásra pályázatot nyújthat be minden olyan képző- vagy iparművész mint magánszemély, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni, és Veszprém és/vagy térségéhez köthető művészi életúttal rendelkezik. Egy pályázó egy műalkotással (festmény, grafika, szobor, egyéb technika) pályázhat. A pályázatokat a vptestharmonia@gmail.com címre várják június 30-ig szakmai önéletrajzzal, a pályamű bemutatásával és a pályaműről készült jó minőségű fényképpel. A beérkezett pályaműveket művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli. Tekintettel a jelenlegi koronavírus-helyzetre, a zsűri által kiválasztott munkákat bemutató kiállítás megvalósításának időpontja még bizonytalan.

A közeljövőben jelenik meg a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímmel, amely az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajok bemutatását. Miskolcon a Teljesítmény alcímű pályázati kiírás a sport témája köré rendezve a test munkabírásának bemutatását célozza meg a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektálva, pszichológiai hatásaira is figyelmet fordítva.

Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője így nyilatkozott az alkotópályázatról és a témaválasztásról: „A Test művészi megjelenítése, használata, reprezentációja, a test ábrázolásának hagyományai olyan távlatokat nyitnak a művészi kifejezés számára, hogy az így alkalmasnak bizonyul arra, hogy megfelelő és változatos kiállítási és rendezvény alapanyagot szolgáltasson. A pilot projektként megvalósuló három rendezvény a testkultusz és a testábrázolás három különböző aspektusát mutatja majd be." 

Képek: Uffizi

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés