bezár
 

irodalom

2020. 06. 09.
Ismét százan kapnak a Magyar Művészeti Akadémiától
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét százan kapnak a Magyar Művészeti Akadémiától Újabb száz fiatal és középgenerációs művész részesül támogatásban szeptember 1-től a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjprogramja keretében, amelynek nyerteseit kedden hozták nyilvánosságra.  

 Az MMA három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdetett pályázatot idén februárban.Mint az MTI-hez eljuttatott közleményben írták, a tizenegy tagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották.

A bizottság elnöke Vashegyi György, tagjai Fekete György (nemrég elhunyt), Ferencz István, Haris László, Jankovics Marcell, Kékedi László, Kucsera Tamás Gergely, Lukács Sándor, Márkus Béla, Szemadám György, Szenes István és Tóth Péter voltak. A támogatásra érdemes munkákat külső szakértőkkel együttműködésben bírálták el. A 100 nyertes pályázó névsora megtalálható az ösztöndíjat kezelő MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) honlapján.

A közleményben felidézik, hogy az MMA átfogó művésztámogatási rendszer kiépítését kezdte meg 2018-ban. Az ösztöndíjat a következő években szintén 100-100 alkotó nyerheti el. Az ösztöndíjprogram célja az alkotó- és előadóművészeti, valamint művészetelméleti programszerű tevékenységek támogatása, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése az MMA tagozatainak megfelelő pályázati kategóriákban.

A pályázható kategóriák közé tartozik az építőművészet, a film- és fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet, az irodalom, a képzőművészet, a művészetelmélet, a népművészet, a színházművészet és a zeneművészet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés