bezár
 

zene

2020. 08. 12.
A 30 éves Budapest Klezmer Band a Mézesvölgyi Nyáron lép fel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 30 éves Budapest Klezmer Band a Mézesvölgyi Nyáron lép fel Először lép fel a veresegyházi Mézesvölgyi Nyár fesztiválon az idén 30 éves Budapest Klezmer Band. A tradicionális zsidó zenét játszó csapat Szinetár Dóra énekesnővel augusztus 23-án ad koncertet.

"Sok fellépésünk volt már Szinetár Dórával. A közös munka feladatot adott neki és nekünk is: Dórának meg kellett tanulnia jiddisül énekelni, mi pedig az ő repertoárjából is játszunk" - mondta Gazda Bence, a Budapest Klezmer Band hegedűse, énekese az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Mint elhangzott, a zenekar a karantén előtt március 9-én lépett fel utoljára, ezt követő koncert pedig csak múlt pénteken volt Siófokon. A veresegyházi lesz a következő. "Alkotás, lemezkészítés zajlott a karanténidőszakban, miközben a bezártság miatt nekünk is meg kellett küzdenünk a teljes kiürülés veszélyével" - idézte fel Gazda Bence.

A Budapest Klezmer Band eredetileg júniusban tartotta volna 30. születésnapi koncertjét, ez most a bizonytalan jövőbe tolódott. De az augusztus 23-i veresegyházi esten azért felidéznek néhány emlékezetes pillanatot az elmúlt három évtizedből.

Gazda Bence kitért arra, hogy folytatják a színházi munkát, a Miskolci Nemzeti Színházban Béres Attila rendezésében futó Hegedűs a háztetőn című musicalben játszanak. A zenész beszámolt arról is, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekarral, amelyben koncertmester, most pénteken Sárospatakon lépnek fel a Zempléni Művészeti Napok keretében. Gazda Bence augusztus 16-án vasárnap saját dzsesszkvartettjével lép a közönség elé a szerencsi várban.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés