bezár
 

art&design

2009. 06. 13.
Pekingi aranyak a szegedi Móra-múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pekingben szerzett aranyérmeket és olimpiai relikviákat láthat a közönség azon a kiállításon, amely pénteken nyílt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

prae.hu

A tavaly augusztusi játékokon szerzett három magyar aranyérem mindegyikének van Csongrád megyei vonatkozása: Vajda Attila szeged-szőregi lakos, a Kovács Katalinnal párban olimpiát nyert Janics Natasa is a Tisza-parti városban él, s a mindeddig a szegedi pólósokat erősítő Varga Tamás Pekingben is tagja volt a Kemény Dénes irányította vízilabda-válogatottnak – mondta Medgyesi Konstantin a múzeum sajtóreferense.
    
A szegedi közgyűjtemény szakemberei úgy gondolták, egy esztendővel a pekingi ötkarikás versenyek után immáron a múzeumban van a helyük a szegedi kötődésű aranyérmeknek, relikviáknak. Az érintettek egy bő hónapra adták kölcsön a múzeumnak a féltve őrzött büszkeségeket, így azok július 19-ig tekinthetők meg a kamara-kiállításon.
    
A tárlaton az olimpiai aranyakon túl megszemlélhetik a sportszerető érdeklődők azt a fényképezőgépet, amellyel Janics Natasa megörökítette a pekingi hétköznapokat, de része a kollekciónak a háromszoros olimpiai bajnok negatív dopping tesztjét tanúsító jelvény és a versenyek ideje alatt használt Natasa-zokni is. Látható a Vajda Attila által 2008-ben elnyert „Év Sportolója” díj, a kenus nemzetiszínű fejpántja, s Kovács Katalin Pekingben viselt kajakos ujjatlan dressze is.
    
A kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin a megnyitó előtt elmondta, reméli, hogy a közönség szeretettel és érdeklődéssel fogadja az olimpiai érmeket és relikviákat. Ahogy a versenyzők büszkék teljesítményükre, az általuk elért eredményekre, úgy az embereket is büszkeséggel töltheti el a sportolók sikere.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés