bezár
 

film

2020. 10. 06.
Dokumentumfilm készült Bruce Springsteenről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dokumentumfilm készült Bruce Springsteenről Egy dokumentumfilm is érkezik Bruce Springsteen új albuma mellé. Az amerikai rocksztár Letter to You című lemeze október 23-án jelenik meg, akárcsak a stúdiómunkát megörökítő, azonos című filmes anyag - tette közzé az MTI.

Springsteen és zenekara, az E Street Band albumának felvételei az énekes-gitáros New Jersey-i házi stúdiójában zajlottak. Itt forgott Thom Zimny rendező irányításával a dokumentumfilm is, amely bepillantást enged a Letter to You készítésének folyamatába - írta a usatoday.com. "Szeretem a Letter to You érzelmi hullámait és hogy az E Street Band teljes egészében élőben játszotta fel a dalokat. Eddig nem fordult elő, hogy korábbi sávfelvételek használata nélkül rögzítsünk anyagot. Öt nap alatt állt össze az album, amelynek elkészítése életem egyik legnagyobb lemezfelvételi élménye volt" - mondta egy korábbi nyilatkozatában Bruce Springsteen. A Letter to You-n a 71 éves zenész kilenc újabban írt dala mellett három olyan is szerepel, amelyet még a hetvenes években szerzett, de ezek eddig nem jelentek meg: a Janey Needs a Stooter, az If I Was the Priest, valamint a Song for Orphans.

prae.hu

Fotó: swr.de

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Christopher Nolan: Odüsszeia
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Clair Obscur: Expedition 33

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról
Az Alföld 2026. augusztusi számáról
irodalom

Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés