bezár
 

színház

2020. 10. 07.
Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivál Nagyváradon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivál Nagyváradon Negyedik alkalommal szervezik meg október 20. és 25. között Nagyváradon az Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivált, amelyen a közönség tizennyolc produkciót láthat - közölte kedden a szervező Szigligeti Színház az MTI-vel.

A nagyváradi teátrum által a járványügyi szabályozásoknak megfelelően lebonyolítandó seregszemlén Románia és Magyarország legjelentősebb tánc- és mozgásszínházi műhelyei lesznek jelen. 

Szkéné színház

A fesztivál programjában szereplő előadásokat nyílt pályázati felhívás útján, csaknem hatvan pályázati anyag közül választotta ki a szervezők által felkért háromfős kuratórium, amelynek tagjai Jakobovits Márta keramikusművész, Lőrincz Katalin táncművész-pedagógus, valamint Vava Stefanescu koreográfus, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont menedzsere voltak. A pályázók mellett az eseményre meghívást kaptak az Imre Zoltán Program alkotói is, Nagyvárad lévén az egyetlen határon túli helyszíne a fiatal táncművészeknek szóló ösztöndíjprogramnak. A negyedik Infinite Dance Festival programjának fókuszában ezúttal a kortárs táncművészet áll. Ennek szellemében a fesztiválra meghívást kapott az európai hírű Frenák Pál Társulat, a Duda Éva Társulat és a Pataky Klári Társulat, valamint a Contemporary Creative Dreamers, valamint az IndieBox romániai táncos szcénát képviselő független együttesek.

A szervezők törekvése, hogy a fesztivál a táncműfajok sokszínűségét is megmutassa, ezért a válogatásban szerepel az egri GG Tánc Bolero című ökobalettje, a Duna Táncműhely népi ihletésű A tizedik vőlegény című előadása, valamint a Pirók Zsófia vezette nemzetközi csapat flamenco estje is.

Az előző évek hagyományának megfelelően a fesztivál utolsó előtti napját a táncművészeti utánpótlás bemutatásának szentelik a szervezők. Az Akadémiák Napja programjában a Magyar Táncművészeti Egyetem, a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfus szakának magyar és román hallgatói mutatkoznak be. Az előadások mellett mozgásszínházi workshop is lesz, amelynek résztvevői a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai mellett a romániai főiskolás hallgatók.

Fotó: erdely.ma

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés