bezár
 

zene

2020. 10. 07.
Lezárult a Led Zeppelin plágiumpere
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lezárult a Led Zeppelin plágiumpere Győztesként került ki a Led Zeppelin brit rockegyüttes a Stairway to Heaven című 1971-es világsláger miatt indított plágiumperből - közölte az MTI.

A hosszú ideje tartó jogi csatában végül az jelentette a zenekar győzelmét, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn elutasította az ügy újratárgyalását. Ez azt jelenti, hogy a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság 2020 márciusában hozott ítélete érvényes maradt - írta a BBC hírportálja.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a minden idők egyik legnépszerűbb zenekarának énekesét, Robert Plantet és Jimmy Page gitárost 2014-ben megvádolták, hogy legnagyobb slágerük legendás bevezető riffjét a Spirit nevű amerikai együttes Taurus című számából másolták. A dalt a néhai Randy Wolfe írta. A Randy California néven játszó zenész 1997-ben vízbe fulladt, a pert hagyatékának kezelője indította. Az ügy a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumpere volt, Plantet és Page-et millió dolláros büntetés fenyegette.

A Led Zeppelin 1968-ban a Spirit amerikai turnéjának előzenekaraként lépett színpadra, azonban Page 2016-ban egy Los Angeles-i tárgyaláson azt mondta, nem hallotta a dalt egészen a legutóbbi időkig. A Los Angeles-i esküdtek azt állapították meg, hogy a két dallam között nem volt alapvető egyezés.

Fotó: nme.com

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Énekesek, akik legendássá tették a rock’n’rollt
Interjú Fenyő László Liszt Ferenc-díjas gordonkaművésszel a siker összetevőiről
Interjú Rohmann Dittával oktatásról, médiáról, motivációról

Más művészeti ágakról

art&design

Töredékes testek Töredékes testek
A MORPH csoport kiállítása: Máté Zsófi megnyitó beszéde
Márton László Nibelung-fordításának bemutatója a Kis Présházban
Huseyin Tabak: Gipsy Queen
irodalom

Két esemény margójára Két esemény margójára
A Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés