art&design
2009. 06. 16.
Negyvenezer kép a Magyar Digitális Képkönyvtárban
Elindult a Magyar Digitális Képkönyvtár (MDK), amely a magyar könyvtárakban őrzött gazdag képanyag hozzáférhetőségét célozta meg.
Az indulás pillanatáig 48 intézmény mintegy negyvenezer képet, köztük fényképeket, plakátokat, térképeket, okleveleket, kéziratokat töltött fel a www.kepkonyvtar.hu-ra. A prokjektet gondozó Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) szerint az adatbázis gyorsan növekedni fog.
Az MDK-t hétfőn mutatta be Budapesten Monok István, az OSZK főigazgatója, Bánkeszi Katalin, az OSZK címzetes igazgatója, a projekt vezetője, valamint Schneider Márta kulturális szakállamtitkár. Utóbbi átadta Monok Istvánnak a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is, mert a főigazgató március 15-i ünnepségen nem tudott részt venni.
"Hosszú folyamat végére jutottunk, tavaly ősz óta folyik a rendszer kialakítása" - mondta Bánkeszi Katalin. Mint felidézte, a technikai hátteret abból a 80 millió forintból hozták létre, amelyből az OSZK-nak a hazai közkönyvtárak koordinációs központjává kell válnia. Az igazgató kitért arra, hogy létre kellett hozniuk egy nagy, biztonsággal működő tárhelykapacitást, ami a digitális képkönyvtár működésének is alapfeltétele volt. Szerinte elsősorban annak a 48 hazai könyvtárnak köszönhető a MDK elindulása, amelyek összefogtak, hogy szabadon hozzáférhetővé váljanak a tulajdonukban lévő képanyagok. Az OSZK nemcsak a közös archívum megvalósítója, hanem egyike a beadó könyvtáraknak is.
Schneider Márta arról beszélt, hogy az MDK pályázatát 2008 tavaszán írta ki az OKM. A célra tavaly 218 millió forintot különített el a szaktárca, és a program folytatódni fog, igaz, kisebb összeggel; az idén 18,5 millió forintot szán a minisztérium a könyvtári képanyagok digitalizációjára.
A szakállamtitkár kiemelte: a legnagyobb mennyiséget a Szegedi Tudományegyetem könyvtára adta be, mintegy 9200 darab fényképet, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 4000 képet, a Magyar Természettudományi Múzeum pedig 4200 fényképet töltött fel különböző gyűjtőexpedícióiról. Mint elhangzott, a vállalkozás akkor lehet igazán sikeres, ha a képállomány állandóan növekszik, ezért az OKM minden digitalizációra kiírt pályázat feltételeként fogja szabni, hogy "a pályázó szolgáltasson a digitális képkönyvtárnak".
Monok István elmondta, hogy a projekt elindulása azért is fontos pillanat, mert az MDK az első "kész terméke" a 2009-2013 közötti időszakra készített stratégiai tervben vállaltaknak. Szerinte a XX. században bekövetkezett "mediális változások" indokolják az ilyen típusú közgyűjtemények létrehozását, amely - mint fogalmazott - önálló intézményként fog működni.
A főigazgató "határozott és gyors" digitalizációt sürgetett, amelyhez az OKM-től és a magánszektorból is remél forrásokat. Kiemelte: a digitalizáció jóval sokrétűbb munka a "szkennelésnél", hiszen a képekhez tartozó "metaanyagot", azaz lexikális ismeretanyagot is elő kell állítani. Monok István leszögezte: a weblapon található adatbázis nem "szabad préda", tehát kereskedelmi célú felhasználásra a jogtulajdonos könyvtárakhoz kell fordulni. Viszont ideális lehet doktori disszertációk, szakdolgozatok képanyagának a megszerzésére, hiszen magáncélra ingyenesen lehet használni az adatbázist.
Bánkeszi Katalin ismertette a weblapot, amelyen például témakörök, lelőhelyek és kulcsszavak szerint is lehet keresni. Az alapvetően oktatási célokat szolgáló site ugyanakkor kiegészül népszerű szolgáltatásokkal is, például a képeket el lehet küldeni képeslapként is, valamint a kisebbeknek puzzle-t is készítettek.
A projektvezető kifejtette: a site célja az is, hogy a figyelmet az "őrzőkönyvtárakra" irányítsák, így minden egyes képnél megjelenik annak lelőhelye, valamint az ott használható digitális szolgáltatások listája. Bánkeszi Katalin fontosnak tartotta, hogy a szükséges infrastruktúrával nem rendelkező kisebb intézmények számára is lehetővé válik, így az általuk őrzött értékes dokumentumokat a nagyközönség digitális formában is elérheti.
A Magyar Digitális Képkönyvtárban olyan szoftvereket alkalmaztak, amelyek segítségével számos távoli képadatbázis is elérhető, így azok is, amik közvetlenül nem kerültek az MDK archívumába; ilyen például az Europeana, az európai digitális multimédia-könyvtár.

További írások a rovatból
Drozdik Orshi: ötven év reflexiói
Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását
Más művészeti ágakról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről