bezár
 

film

2020. 11. 19.
Magyar film az 1. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál díjazottjai között
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar film az 1. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál díjazottjai között Az olasz Riccardo Salvetti Rwanda című filmje nyerte az 1. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál fődíját, a legjobb játékfilm pedig az észt Moonika Siimets The Little Comrade című alkotása lett – közölte az MTI. 

Az 1. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivált az eredeti tervek szerint a pápai Petőfi Moziban tartották volna meg, a járványügyi korlátozások miatt azonban végül online rendezték meg november 12. és 16 között.

Mint közölték, a Nemzeti Filmintézet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia és Pápa város támogatásával megrendezett fesztiválon harminc alkotás versenyzett hat kategóriában (játékfilm, dokumentumfilm, rövid játékfilm, rövid dokumentumfilm, kísérleti film és animációs film). A zsűribe Árpa Attila, Győri Márk, Kovács Claudia és Zámbori Soma kapott meghívást.

A fesztivál fődíját Andrew Laszlo-díjnak nevezték el a pápai születésű, világhírű operatőr emlékére; az 1000 euróval járó elismerés első nyertese az olasz Riccardo Salvetti új, de már világszerte népszerű alkotása, a Rwanda. A megrendítő, drámai film két olasz önkéntes gyermekmentőnek a ruandai tömegmészárlás idején végzett munkájáról szól – áll a közleményben.

A legjobb film díját az elsőfilmes észt rendező, Moonika Siimets The Little Comrade című munkája kapta, amely a szovjet megszállás idején játszódik. Ugyanezen film gyermekszereplője, Helena Maria Reisner nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat.

Több díjat nyert a The Fisherman's Diary (rendező: Enah Johnscott, Kamerun) és a Third Wife (rendező: Ash Mayfair, Vietnam) is.

Magyar film, Balog Zoltán Ernő Faces (Tekintetek) című alkotása kapta a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat.

A nyertes alkotások teljes listája a fesztivál honlapján olvasható.

Kép: filmtett.ro
 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Pohárnok Gergellyel külföldi munkákról, az operatőri pálya sikereiről és – egyebek mellett – a Taxidermia izgalmas utóéletéről
A szolgálólány meséje az HBO-n
Sidney Lumet: Tizenkét dühös ember
Jacek Borcuch – Andrzej Dragan – Krzysztof Garbaczewski – Renata Gasiorowska – Pawel Lozinski, Jan P. Matuszynski –Tomek Popakul – Jerzy Skolimowski – Krzysztof Skonieczny – Malgorzata Szumowska – Mariusz Trelinski – Magnus von Horn – Anna Zamecka – Xawery Zulawski: Otthon

Más művészeti ágakról

irodalom

Élőnek tűnő, döglött rombuszhal Élőnek tűnő, döglött rombuszhal
Linda Boström Knausgard, Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020.
Barátság a négy fal között – POKET-Amigos kötetbemutató
irodalom

Csak mozgásként értelmezhető Csak mozgásként értelmezhető
Beszélgetés a nappaliban Tompa Andreával, 2. rész
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről, Magvető, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés