bezár
 

film

2020. 11. 28.
SZFE: Érvénytelenítheti a félévet a fenntartó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE: Érvénytelenítheti a félévet a fenntartó A mai nappal hatályba lépő kormányrendelet lehetővé teszi a felsőoktatási intézmények fenntartói számára, hogy rendkívüli helyzetben érvényteleníthessék a tanulmányi félévet az adott intézményben.

 

A továbbiakban az egyetemi polgárság által kiadott nyilatkozatot közöljük.
 
"A Színház- és Filmművészeti Egyetem közössége a rendkívüli helyzet meghatározását értelmezve arra jutott, hogy intézményünkben nem áll fenn sem közegészségügyi-, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás, mely ellehetetlenítené a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítését. A tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül éppen a tanulmányi félév felfüggesztése, közvetve pedig az alapítványi átállás módja fenyegeti - ezen veszélyeket elháríthatónak találjuk, amennyiben az Innovációs- és Technológiai Minisztérium, az alapítói jogok törvényes gyakorlója, az ellenérdekű fenntartóval szemben fellép.
A Hallgatói Önkormányzat, november elején, amikor az illegitim vezetőség megkísérelte az oktatási tevékenység és a tanulmányi félév felfüggesztését, jogorvoslattal élt – a vonatkozó közigazgatási per halasztó hatálya jelen pillanatban is érvényes.
Bízunk benne, hogy a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma újonnan kapott felhatalmazásával nem él, az oktatás biztosított és fennálló feltételeit esetünkben ugyanis ellenőrizheti az Egyetem közössége által összeállított bizonyító erejű dokumentáció segítségével, melyet az Oktatási Hivatalhoz éppen a kuratórium által megbízott vezetőség feladata lenne eljuttatni - az általunk el nem ismert vezetőség és feltehetően a kuratórium is hetek óta birtokában van tehát a hivatkozott dokumentációnak.
Aggodalomra adhat azonban okot, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet minél hatékonyabb elhárítása érdekében rendeleti kormányzás útján hozott rendelkezés, mely a hallgatói érdekképviseletek, a szenátusok és az akadémiai vezetések véleményezési jogát teljes mértékben figyelmen kívül hagyó fenntartói intézkedést lehetővé teszi, időlegesen az összes magyarországi felsőoktatási intézmény közösségét megfosztja autonómiájától."
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
Nathan Grossman I Am Greta című filmje a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
Oláh Judit: Visszatérés Epipóba
Max Barbakow: Palm Springs

Más művészeti ágakról

Interjú Vámosi Katalin operaénekessel, aki számára fontos az énektechnika, a magyar-, német- és franciaországi szakmai tapasztalatok és a családja
...traumák sem ártanak, ha alanyiságot szeretnénk...
színház

Csak ültek és meséltek Csak ültek és meséltek
Büfészínész/Színészbüfé 1. – Az Örkény Színház szilveszteri műsoráról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés