bezár
 

színház

2020. 12. 01.
Online játékra invitálja érdeklődőit a Szkéné és a Rakpart3
Köztünk marad
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A vírushelyzetre való tekintettel az új formákat és lehetőségeket maximálisan kihasználva indul el a Szkéne-Rakpart3 saját fejlesztésű színházi játéka. Célja, hogy véleményformálásra és közös gondolkodásra ösztönözze a nézőket.

A Szkéné Színház közösségi és ifjúsági műhelyét 2019 szeptemberében indította útjára Szemerédi Fanni, Hodászi Ádám és Szivák-Tóth Viktor. A Rakpart3 sokszínű, komplex foglalkozásai több eszközzel is segítik és új szintre terelik a nézőkkel történő tudatos kapcsolatépítést: a középiskolásoknak szóló Mindenki.ért színház- és drámapedagógiai program mellett az egy-egy előadáshoz kapcsolt, témaközpontú DumaPart, a fiatal kritkusokat, szövegalkotókat támogató Íróműhely is pozitív visszajelzéseket kapott. Minden SzkéNéző számára nyitott azonban az éjszakai kulisszajárás, a közönségtalálkozó vagy az egyetemet és a Szkénét bemutató Jubileumi séta is. 

Szkéné színház

A vírushelyzet csakúgy, mint a klasszikus színház előadásokat,a  Rakpart3-at is az online térbe kényszerítette, az új körülményekre pedig a lehetőségeket és a formákat maximálisan kihasználó válaszként megszületett a Köztünk marad színházi sorozat. A Szkéne-Rakpart3 saját fejlesztésű online színházi játékának célja, hogy véleményformálásra és közös gondolkodásra ösztönözze a résztvevőket. Ehhez az alapkoncepcióhoz járul hozzá a krimi izgalma.

,,A Köztünk maradot úgy alkottuk meg, hogy a színházból átmenthessük az online térbe mindazt, ami az élő műfaj élményét biztosítja: a színészi alakításokat, az egyszeri és megismételhetetlen esemény exluzivitását, az itt és most létrejövő művészi hatást. A nézőkkel való együttlégzést a legnehezebb pótolni, ezért döntöttünk úgy, hogy a résztvevők közvetlenül alakíthassák is a történeteket." Szivák-Tóth Viktor programvezető

,,A Köztünk marad estéin mindig kiderül, hogy legyen az ember nappal akár nyomdász, tanár, mérnök, gimnazista vagy gyógyszerész, ha este összegyűlünk, mindenki szeret és tud is történeteket kitalálni. De még milyen történeteket! A közös alkotás gördülékeny, inspiráló és izgalmas. Minden este más helyzetek, figurák íródnak -és a színészek jóvoltából azonnal életre is kelnek. Szeretem, ahogy együtt alkotunk." Szemerédi Fanni, játékmester

,,Az a jó benne, hogy kevesen vagyunk, így lehet egymásra figyelni, meg lehet sejteni, hogy kinek mi a viszonya a játékbeli dolgokhoz, a titokhoz. Jó kikapcsolódás közösen kitalálni ezt a két embert, hogy hova jártak suliba, kikhez vannak közel az életükben, lehet röhögni is időnként. Aztán olyan is van, hogy közben kicsit magunkra ismerünk." Hodász Ádám játékmester

,, (...) Az online térben zajló előadás tehát a legvégső határig vitte azt, ami színháziként valósulhat meg ebben a közegben: az élőzés elevenségét és a megismételhetetlenséget. Ez a szűkebb értelemben vett színházi rész szinte alig pár perc volt a több, mint háromórás előadásban -talán ezért is tudott elsöprő erővel hatni, amellett persze, hogy a nagyjából közmegyezéssel kihozott hősöket, konfliktusokat, kapcsolatrendszereket láttuk a képernyőn alakot ölteni".- írta Rádai Andrea a Magyar Narancsnak. 

A Köztünk marad a ZOOM virtuális terében valósul meg, decemberben 3 alkalommal, Eke Angéla és Király Attila, 5.-én Molnár Gusztáv és Horkay Barnabás, december 18.-án Bozó Andrea és Szikszai Rémusz közös múltjába nyerhetünk bepillantást. Az előadásokra online váltható jegy, a belépéshez szükséges linket és az előzetes információkat pedig a jegyvásárlásnál megadott e-mailcímen keresztül kapják meg a résztvevők.

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés