bezár
 

irodalom

2020. 12. 12.
Szemethy Orsolya kapta az idei Petri György-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szemethy Orsolya kapta az idei Petri György-díjat Szemethy Orsolya A következő megálló: a Boldogság című regénye kapta a 2020-as Petri György-díjat. 

A képzőművészként már ismert Szemethy Orsolya sok év óta kéziratban lévő regényét a kurátorok nyelvi teremtő ereje, műfajokat ötvöző eredetisége és nem utolsósorban humora miatt is honorálták.

Idén három alkotó került a finálélába: Szemethy Orsolya mellett Locker Dávid Beszédkényszer  és Vados Anna Nincs véna című kötettervével. A zsűri döntése nyomán az idei év jelöltjei közül a legjobb verseskötet Vados Anna kézirata lett, ami a jelöltek versenyében a második helyet érte el.

A Petri György-díj kuratóriumának tagja Forgách András, Márton László, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs voltak. A kuratóriumnak minden évben tagja az előző évi díjazott is, az idén Gál Hunor.

2010-ben, Petri György (2000) halálának tizedik évfordulóján hozta létre az N&n galéria a Petri györgy-díjat, amelyet évente a költő születésnapján adnak át. A díjra olyan.-elsősorban fiatal- költő, író, dráma vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Vaktérkép
Lengyel riportirodalom - Prae 2023/2 lapszámbemutató

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés