bezár
 

színház

2020. 12. 24.
SZFE-vezetés: az oktatás február 1-től folytatható
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE-vezetés: az oktatás február 1-től folytatható A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) jelenleg oktatás nem végezhető, az csak 2021. február 1-től, a szükséges feltételek fennállása esetén folytatható. A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezt december 21-i határozatában erősítette meg.

Az egyetem vezetőinek szerdai közleményében az is olvasható, hogy az oktatás folytatását - lehetőség szerint - úgy kell megszervezni, hogy a tavaszi félév folyamán a 2020/2021-es tanév őszi félévének tanulmányi követelményei is teljesíthetők legyenek. "Az SZFE vezetése ennek érdekében végzi munkáját és ehhez kéri minden egyetemi munkavállaló és a hallgatók együttműködését" - írták.

Az összegzés felidézi, hogy az oktatás leállításáról szóló korábbi, novemberi fenntartói döntést az SZFE Hallgatói Önkormányzata a bíróságon megtámadta. A bíróság végzése nem arról szól, hogy a fenntartó döntése jogszerűtlen. "A fenntartó és az SZFE vezetése megítélése alapján a jogi feltételek továbbra is, sőt, még határozottabban fennállnak az oktatás leállításáról" - tartalmazza a közlemény.

Mint írják, a szeptembertől zajlott jogszerűtlen épületblokád és az SZFE vezetőinek az épületből történt jogszerűtlen kizárása lehetetlenné tette az oktatást az egyetemen és azt is, hogy annak meglétét és az egyetem akkreditációjának megfelelő minőségét ellenőrizni lehetne.

"Az oktatás leállítása sajnos egyenes következménye volt az őszi jogszerűtlen cselekményeknek" - tartalmazza a közlemény.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról

Más művészeti ágakról

Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
A Bohemian Betyars új albumáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés