bezár
 

irodalom

2021. 01. 19.
Ősszel lesz a Könyvfesztivál, nyáron az Ünnepi Könyvhét
Ülésezett az MKKE elnöksége
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ősszel lesz a Könyvfesztivál, nyáron az Ünnepi Könyvhét Az MKKE Elnöksége értesítette a kiadókat arról, hogy múlt heti ülésén, mérlegelve a magyarországi és európai járványhelyzet várható kilátásait, úgy döntött, hogy a 2021. április 23-26-ig tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált elhalasztja és ősszel, október-november folyamán (időpontot később jelölünk meg) tartja meg – értesült a prae.hu művészeti portál.

A díszvendég ország Lengyelország lesz és az MKKE bírja Szvetlana Alekszijevics ígéretét is, hogy író díszvendégként részt vesz a rendezvényen. (A Prae Kiadó számára ez a díszvendégség öröm, mivel Wolosz Vera fordításában és Péczely Dóra szerkesztésében megjelenteti Marcín Swietlicki Tizenhárom című regényét, és Sipos Tamás fordításában, Molnár T. Eszter szerkesztésében Bronka  Nowicka Megetetni egy követ című prózakötetét, valamint Pálfalvi Lajos fordításában tervezi Tokimasza Sekigucsi lengyel és a távol-keleti kultúrát érintő kötetét.)

prae.hu

Az Elnökség egy másik fontos döntése értelmében megkezdték az előkészületeket egy 2021. június 10-13-ig tartó 92. Ünnepi Könyvhét megrendezésére a Vörösmarty téren, abban a reményben, hogy a nyár elején már nem lesz akadálya egy szabadtéri rendezvény megtartásának. 

Hozzátették továbbá, hogy idén is lesz Szép Magyar Könyv verseny.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026
irodalom

Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 30. számáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 29. számáról

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása
Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés