bezár
 

irodalom

2021. 01. 26.
Így támogathatja a rászoruló írókat, költőket
A Szépírók Társaságának felhívása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Így támogathatja a rászoruló írókat, költőket Évek óta visszatérő igény mutatkozott arra, hogy a magyar irodalom legjelesebb szerzőit tömörítő független írószervezet, az 1997-ben alapított Szépírók Társasága a szakmai munka mellett a szolidaritás ügyét is előremozdítsa. Mint azt a szervezet elnöksége a prae.hu művészeti portálhoz eljuttatott közleményében írja, a korábban is nélkülöző írótársaik megsegítésének igényét a járványhelyzet és az ezzel együtt megjelenő gazdasági válság felerősítette: nemcsak az irodalmi estek, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, fesztiválok elmaradása okozott olykor drámai jövedelemkiesést egyes tagoknak - a válság a könyvpiacra is jelentős negatív hatással van, így az innen elérhető bevételek nagy része is eltűnt.

Ezért tulajdonítanak rendkívüli jelentőséget annak,  hogy 2021 elején, hosszú jogi és szakmai előkészítő munka után megkezdi működését a Szépíró Alap, amely a Szépírók Társaságának a Summa Artiummal közösen üzemeltetett segélyezési rendszere. Az alapból a Társaság rászoruló tagjai részesülhetnek, pályázati kiírás keretében benyújtott kérelem alapján, amelyeket az e célra felállított szociális munkacsoport bírál el.

A Szépírók Társasága szociális alapját az üzleti és a kulturális élet között hídszerepet betöltő Summa Artium Alapítvány kezeli, az adományokat ide várják: Summa Artium Alapítvány, MagNet Bank 16200010-10071036, a közleményben kérik feltüntetni: Szépíró Alap, Adomány. Az esetlegesen 200 ezer Ft fölötti adományokhoz szerződéskötésre lesz szükség, e remélt esetekben kérik a szándékot a Társaság e-mailcímére jelezni (szepiroktarsasaga@gmail.com).

A szegénység ábrázolása és a nehéz sorsokkal vállalt empatikus közösség hagyományosan és mindmáig jelen van a magyar irodalom fősodrában. A Szépírók Társasága társadalmi szerepvállalása is közismert és folyamatos. Ugyanakkor az irodalmi támogatások volumene és elosztása elégtelennek bizonyult az autonóm irodalom és az ebben a szellemben alkotó írók egzisztenciális problémáinak kezelésére. Rendkívül fontos, hogy az olvasó közösség a segélyezés ügyét magáénak érezze, és ne hagyja a kortárs irodalom szereplőit magukra küzdelmeikben.

A Szépírók Társasága elnöksége ezért kéri mindazokat, akinek módjában áll, járuljanak hozzá a Szépíró Alap működéséhez, hiszen a minőségi, független irodalom fennmaradása, kultúránk formálóinak léthelyzete és a társadalmi szolidaritás mindannyiunk közös ügye.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés