bezár
 

színház

2021. 02. 21.
Online láthatók a Duda Éva Társulat előadásai
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A világjárvány miatti korlátozások közel egy éve határozzák meg életünket, amely időszak alatt mindennapossá vált, hogy színházak, társulatok számos archivált előadásfelvételt elérhetővé tesznek online. A Duda Éva Társulat mindeddig kizárólag új online tartalmak gyártásával vette ki a részét ebből a trendből, ám előadásaikat az interneten még nem láthatta a közönség. Ezt töri most meg az előttünk álló két hétvége programkínálata, amikor két régi előadás felvételt, valamint a február 25-én bemutatásra kerülő PRIZMA című darabot is megtekintheti a közönség.

A többnapos online programsorozat első részében a tíz éve bemutatott, nagysikerű darabot, a RUMBLE-t lehet megtekinteni. A február 19-e, azaz péntek délután 18 órától 24 órán át elérhető felvételt a https://vimeo.com/513291969/ oldalon díjmentesen érhetik el az érdeklődők belföldről és külföldről egyaránt. Az előadás középpontjában a maszkulinitás áll, melynek egyértelmű és rejtett tulajdonságait szándékozik ábrázolni a darab, minden érzékeny, sötét, vicces és erőszakos oldalával együtt.

Szombaton, azaz február 20-án délután 17 órától lesz megtekinthető a Duda Éva Társulat második darabja, az OVERDOSE. A 2010-ben bemutatott produkció fókuszában a közösség tagjainak egymás iránti függése áll, amelynek sokrétű ábrázolását a speciális kellékek használata teszi izgalmassá. Az előadás kiváló minőségű videófelvételét a MU Színház Facebook oldalán lehet megtekinteni.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/433829784524185

A PRIZMA című produkció egy többállomásos munkafolyamat eredményeként kerül bemutatásra február 25-én a TRIP Hajón. A Társulat a tavaszi karantén időszakában elkezdett EGYPERCESEK mini videósorozat koncepcióját fejlesztette tovább egy színpadi produkcióvá. Az online bemutatóra február 25-én, csütörtökön 20.00 órától kerül sor a www.tripart.hu weboldalon. A premiert követő két estén, azaz február 26-27-én, pénteken és szombaton szintén megtekinthető lesz az előadás este 22.00 órától, majd vasárnap, február 28-án két alkalommal lehet jegyet váltani az online előadásra: délután 17.00 órától, illetve este 20.00 órától.

Jegyek: https://trip.jegyx1.hu/eloadas/826/

Fotók: Dömölky Dániel

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A Rienzi visszatérése Bayreuthba
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés