bezár
 

építészet

2021. 03. 23.
Befejeződött Idrisz baba türbéjének állagmegóvó felújítása Pécsen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Befejeződött Idrisz baba türbéjének állagmegóvó felújítása Pécsen Befejeződött Idrisz baba türbéjének állagmegóvó felújítása Pécsen. A Rókusdombon álló középkori muszlim síremlék megújult formában a járványhelyzet elmúltával lesz látogatható.

A türbe megújítását a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány végezte el a műemléket gondozó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) hozzájárulásával - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Az utóbbi hónapokban folyt renoválási és revitalizációs munkálatokban megtörtént a síremlék tetőhéjszerkezetének takarítása, javítása és impregnálása, a kő- és fémkerítés felújítása, az elektromos áram telken belüli elvezetése az épületig - idézi a tájékoztató Kakas Zsófiát, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatóját.

Emellett hangulatvilágítást telepítettek, valamint webkamerát és távoli megfigyelőrendszert építettek ki - tette hozzá az alapítvány vezérigazgatója.

A közlemény szerint Glázer Tamás, a NÖF ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a NÖF már korábban elvégezte egyebek mellett a síremlék tetejének növénymentesítését, takarítását, a vadrózsabozót körüli terület rendbetételét, a szökőkúthoz vezető sétány kialakítását. Megtörtént egyebek mellett a türbe kerítésének javítása, a napelemes szökőkutak beüzemelése, a szökőkút körüli tereprendezés, valamint a türbe körüli út feltöltése kaviccsal, a szegélyek kialakítása növényekkel - emelte ki az ügyvezető igazgatóját.

Idrisz baba a 16. században Pécsett élt és eltemetett muszlim veli, azaz szent életű ember volt. Akárcsak a Budán nyugvó Gül baba, Idrisz baba is a hódító török seregekkel érkezett magyar földre. Származásáról keveset lehet tudni, feltételezések szerint a balkáni török uralom alatt lévő területekről települt át Pécs városába, szoros barátság fűzte Telli Haszan boszniai pasához. Az Oszmán Birodalomban nagy tisztelet övezte alakját, a legendák szerint kivételes gyógyító képességekkel is rendelkezett. A muszlim világban azóta is közbenjáróként tisztelik, ezért a pécsi türbe is fontos helyen szerepel a nagy becsben álló európai muzulmán műemlékek körében.

A pécsi Rókusdomb déli lejtőjén a török hódoltság idején török temető helyezkedett el. Oda temették Idrisz babát is: 1591-ben terméskőből sírboltot építettek számára, tetejét kupolával fedték le. A szúfi tanításnak megfelelően a türbe alapja nyolcszögletű, bejárata a Mekkával ellentétes oldalon található. Idrisz baba türbéjén szamárhátíves ablakok találhatók, a bejáratot csúcsíves záródású gótikus kőkeret szegélyezi. Bár a kupola zsindelyes fedése később került a helyére, az épület homlokzata eredeti, a vakolatlan terméskövek a hazai török építészet egyik fontos fennmaradó emlékét képezik.
A budapesti Gül baba türbéje mellett a pécsi mauzóleum az egyetlen megmaradt középkori muszlim síremlék Magyarországon.

A kép forrása: nöf.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés