zene

„Minden zene mélyre ereszti a gyökereit” – nyilatkozta egyszer a művészi pályafutásának negyvenéves évfordulóját ünneplő ütőhangszeres művész és karmester, az Amadinda Ütőegyüttes és az UMZE Kamaraegyüttes alapítója, Rácz Zoltán azzal kapcsolatban, milyen szerves összefüggés áll fenn a kortárs zene eleven gyakorlata és a zenetörténeti repertoár ismerete, valamint a tradicionális kulturális formákból fakadó inspiráció között. A Kocsis Zoltán emlékének szentelt koncert programja világosan tükrözi is ezt az elválaszthatatlanul szoros, a zene legalapvetőbb lényegéből fakadó kapcsolatot: a klasszikusok és kortárs kompozíciók összefűzéséből kialakult műsoron éppen úgy helyet kapott Johann Sebastian Bach és Mozart egy-egy műve, mint a zenei formát különös, tiszta költői képekben elgondolkodó Dukay Barnabás egy alkotása, Frederic Rzewski zenei és beszédritmust egymásra vonatkoztató kompozíciója és Bartók két zongorára és ütőhangszerekre írt szonátája – az a mű, amely tulajdonképpen elindította Rácz Zoltán előadó-művészi pályáját négy évtizeddel ezelőtt. Míg azonban akkor Kocsis Zoltán és Ránki Dezső játszották a zongoraszólamokat, most a kivételesen tehetséges Fejérvári Zoltánhoz az erőteljes, ugyanakkor tévedhetetlenül intelligens virtuozitásáért ünnepelt világhírű pianista, Kirill Gerstein csatlakozik.
A koncerten közreműködik Rácz Zoltán (ütőhangszerek), Kirill Gerstein, Fejérvári Zoltán (zongora), Fejérvári Zsolt (nagybőgő), Rácz József (hegedű), Drahos Rebeka (fuvola), Adorjáni Csenge (oboa), Osztrosits Éva (brácsa), Devich Gergely (cselló) és az Amadinda Ütőegyüttes: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán.
Részletekért és a teljes műsorért látogasson el ide.
A kép forrása: zeneakademia.hu