bezár
 

színház

2021. 04. 09.
Színház járvány idején címmel jelent meg a Nemzeti Magazin online kiadása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színház járvány idején címmel jelent meg a Nemzeti Magazin online kiadása Színház járvány idején címmel jelent meg a Nemzeti Magazin tematikus online kiadása, amely több mint egy év tapasztalatait gyűjti össze: kitekint a német, az amerikai, a svéd és a román színházi világra, megszólaltatja több városi és vidéki színház igazgatóját és érdekképviseleti szervezetek vezetőit.

A Nemzeti Színház lapjának legfrissebb száma azt a kérdést járja körül, hogy milyen szakmai és művészi, közösségi és egyéni stratégiák alakították a színházak életét - olvasható a Nemzeti Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kiemelik, hogy 2020. március 16. óta egyetlen olyan nap sem volt Magyarországon, amikor az előadóművészet valamilyen hatósági korlátozás nélkül gyakorolható lett volna. Volt teljes leállás (a lap készítésekor is), fertőzés miatt időszakos leállás, előadás korlátozott számú nézőközönségnek, online próba és maszkban történő próba. A tavaly nyári (korlátozott) nyitástól játszhattak a színházak november elejéig, de azóta nincsenek előadások. Az idén márciusban elrendelt szigorításokig a legtöbb színházban bemutatófelhalmozás zajlott a remélt újranyitás idejére - fogalmaznak a közleményben.

Mint írják, a Nemzeti Magazin új számában több mint egy év tapasztalatait gyűjtötték össze. Kitekintenek a német, az amerikai, a svéd és a román színházi világra, hogy bemutassák, hogyan kezelték a válságot a magyarországitól eltérő és a hozzá hasonló színházi struktúrájú országok. Megkérdeztek fővárosi és vidéki színházigazgatókat, érdekképviseleti szervezeteket, hogy milyen szakmai és művészi, közösségi és egyéni stratégiák alakították a színházak életét. A kiadványban Rudolf Péter, Máté Gábor, Vidnyánszky Attila, Vándorfi László, Hegedűs D. Géza, valamint a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) és a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) válaszait olvashatják az érdeklődők. Az online kiadványban összegyűjtötték az elérhető támogatásokat: az állami, az érdekvédelmi és a civil segítő pályázatokat és kezdeményezéseket. Visszatekintenek az 1918-as évre is, amikor a spanyolnátha miatt szintén bezártak a színházak - és közben összeomlott a történelmi Magyarország.

A Nemzeti Magazin aktuális száma ezen a címen érhető el.

A négyzetes kép forrása: a Nemzeti Színház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról

Más művészeti ágakról

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
A Bohemian Betyars új albumáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés